Több százezer kárigényre számít a Malév

2012. február 13. 13:25

Már több tízezer károsult jelentkezett, de a Malév összesen több százezer kárigényre számít. Akik bankkártyával váltottak Malév-jegyet, azok biztosan visszakapják a repülőjegy teljes árát.

2012. február 13. 13:25

Eddig több tízezer károsult jelentkezett a Malévnál a légitársaság február eleji leállása miatt. A Malév arra számít, hogy a beérkező kárigények száma eléri majd a több százezret – mondta Karsai Györgyi, a légitársaság vezető jogtanácsosa az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának hétfői ülésén. Karsai Györgyi szavai szerint a károsultak mintegy 50 százalékát ki tudják fizetni a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség által, az elszámolási rendszerben befagyasztott összegekből, az utazási irodákon keresztül.

Az ülésen Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára azt mondta: a szövetség szakmai bizottságai elkészítették azt az eljárást, amelynek alapján az összes, Malév-jegyét bankkártyával fizető ügyfelet kártalanítani fogják a bankok, a teljes összeget visszakapják majd.
   
Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára a napirendi pont megtárgyalása után újságíróknak azt mondta: jelenleg zajlik a valós igények felmérése. A légitársaság jövőjével összefüggésben azt mondta: nyitottak minden olyan szakmai javaslat, illetve szakmai befektetői csoport előtt, akik egy új, budapesti székhelyű légitársaságban érdekeltek. Mint mondta, több ilyennel beszéltek már, ezek egy része azokból került ki, akik az itt maradt utasokat elvitték, illetve a külföldi transzfereket is teljesítették.

A bizottsági ülésen a képviselők pártállástól függetlenül egyetértettek abban, hogy a testület a károk minimalizálásával foglalkozzon, és később vagy egy másik testület vizsgálja azt, hogy a Malév hogyan jutott idáig. A testület állásfoglalást fogadott el a kialakult helyzettel kapcsolatban. Ebben egyebek mellett egyetértettek a kormány intézkedéseivel, amely elindítja a kártalanítást, támogatták, hogy minél hamarabb rendeződjön a légitársaság jogi helyzete, és szorgalmazták, hogy a fogyasztók minél hamarabb és a lehető legpontosabb információkat kapják.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drieno
2012. február 13. 18:01
ezt nem hiszem el hogy a jó életben volt akkor veszteséges a cég, ha majdnem millióan utaztak vele ez egy vicc akar lenni, vagy csak jönnek az állami kártérítési alapot megcsapolni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!