Leváltották a közmédiás igazgatót Szlovákiában

2012. június 27. 10:17

A pozsonyi parlament kedden leváltotta a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) vezérigazgatóját, Miloslava Zemkovát. A médiabizottság szerint Zemková törvényt sértett, amikor egy több mint százezer eurós szerződésről nem tájékoztatta a közmédiát ellenőrző tanácsot.

2012. június 27. 10:17

A pozsonyi parlament leváltotta kedden a közszolgálati Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) vezérigazgatóját, Miloslava Zemkovát. A vezérigazgató elmozdítását a törvényhozás médiabizottsága indítványozta arra hivatkozva, hogy Zemková törvényt sértett, mivel egy több mint százezer eurós szerződésről nem tájékoztatta a közmédiát ellenőrző tanácsot.

Miloslava Zemková leváltását 82 igen szavazattal, kettő ellenében, egy tartózkodás mellett hagyta jóvá a 150 fős szlovák parlament. A voksoláson – két képviselő kivételével – az ellenzéki pártok emberei nem vettek részt. Arra hivatkoztak, hogy a leváltás hátterében a kormánypárt politikai, a közmédia irányításának megszerzését célzó törekvései állnak.

Dusan Jarjabek (Smer-SD), a pozsonyi törvényhozás médiabizottságának elnöke a kritika kapcsán arra mutatott rá, hogy Zemková leváltásakor a törvénynek megfelelően jártak el. Annak a törvénynek alapján, amelyet az előző kormányzat fogadott el – tette hozzá. Jozef Viskupic, a legtöbb parlamenti képviselővel rendelkező ellenzéki párt, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) képviselője „politikai kivégzésnek” nevezte a vezérigazgató leváltását. Zemková tagadja, hogy törvényt sértett volna az adott ügyben. A parlament általi menesztését törvénytelennek nevezte, és jelezte: az alkotmánybírósághoz fordul az ügyben.     

Miloslava Zemková tavaly februárban, a szlovák közszolgálati rádió és a közszolgálati televízió összevonását követően került a közmédia élére. Ezt megelőzően a közszolgálati rádió vezérigazgatói posztját töltötte be. A közmédia élén eltöltött ideje alatt sikerült ugyan csökkentenie az intézmény deficitjét, ám személyét nagyon sok kritika érte. Bírálói az esetenként indokolatlannak tartott elbocsátásokon kívül a közmédia színvonalának csökkenését, valamint azt is a szemére vetették, hogy csökkent a közmédia nézettsége, és bizonyos esetekben megkérdőjeleződött, hogy vajon elégséges mértékben lát-e el közszolgálati feladatokat. A hatályos szlovák törvények értelmében a vezérigazgató leváltását követő 15 napon belül a parlament médiabizottsága pályázatot ír ki a poszt betöltésére.

Szlovákiában Iveta Radicová kormánya idején, 2011 január elsejével, új törvény megalkotásával jött létre az összevont közmédia. A döntést a jelenlegi kormánypárt, a Robert Fico vezette Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) részéről, valamint szakmai részről is sok kritika érte. Az akkori ellenzék politikai tisztogatás eszközeként és szakmailag is elhibázott lépésként értékelte a közmédiáról szóló törvényt.

A Szlovák Rádió és a Szlovák Televízió vezetőiről korábban egy-egy független tanács döntött. A tanács tagjait a parlament választotta olyan rotációs alapon, hogy a testületet teljes mértékben egy kormányzat se tudja ellenőrzése alatt tartani. Az új törvény alapján azonban már közvetlenül a pozsonyi parlament választja és hívja vissza a közmédia vezetőjét.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!