Akadozva indul az első közösségi olimpia

2012. július 30. 16:07

Kihívások elé állítja a közösségi médiát az olimpia: a Twitter leállt, majd amikor akadozva újraindult, a televíziós közvetítéseket kezdte hátráltatni. A Facebook is próbatétel előtt áll: négy éve még csak 100 millió felhasználója volt, míg ma ez a szám 900 millió.

2012. július 30. 16:07

Kihívások elé állítja a közösségi médiát az olimpia a mediainfo.hu szerint. Mint azt a Reuters-ra hivatkozva írták: Anthony Edgar, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) médiaügyi felelőse azt mondta, fogalma sincs milyen hatással lehet a játékokra a közösségi média robbanása. „Az emberek még mindig nem tudnak egy kamerával a kezében a futók mellett rohanni, de tudnak felvételeket és fényképeket készíteni, megosztani, beszélni róla, írni róla. Olyan dolgokkal kell megbirkóznunk, amelyek Peking idején nem is léteztek” – magyarázta Edgar arra utalva, hogy négy évvel ezelőtt a közösségi oldal még csak 100 millió felhasználóval rendelkezett, ma pedig több mint 900 millióval.

Az Index ugyanakkor arról számolt be, hogy a legnépszerűbb mikroblog-szolgáltató, a Twitter leállt csütörtökön, és azóta is hibásan működik. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a hibát, az oldal annyit közölt: a dolgoznak a probléma megoldásán. A BBC szerint azok a felhasználók, akik be tudtak lépni a szolgáltatásba, arról számoltak be, hogy a twittekben szereplő rövidített url-ek nem működnek megfelelően.

A Twitter az akadozó működés ellenére a televíziós közvetítéseket is hátráltatja: az olimpia szervezői arra kérték a kilátogatókat, hogy csak „sürgős” esetben küldjenek bejegyzéseket, mert a túl sok üzenet megterheli a hálózatokat. A szombati férfi országúti kerékpárosok versenyén például a kommentátorok nem tudták tájékoztatni a nézőket arról, hogy az élen álló sportolók mennyivel voltak az üldözők előtt, mert nem érkeztek meg az adatok a bringásokat kísérő GPS-rendszerből. A hvg.hu cikkében megemlíti: sokan a londonit emlegetik az első igazán „közösségi olimpiának”.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!