West Balkán-ügy: nem követett el vétséget az ügyeletes tiszt

2012. július 03. 12:19

Az ORFK közölte: semmilyen vétséget, mulasztást vagy felelősséget nem állapított meg a rendőrség belső vizsgálata azzal az ügyeletes tiszttel szemben, aki fogadta a West Balkán szórakozóhelyről érkezett bejelentéseket a három halálos áldozatot követelő tragédia előtt.

2012. július 03. 12:19

Semmilyen vétséget, mulasztást vagy felelősséget nem állapított meg a rendőrség belső vizsgálata azzal az ügyeletes tiszttel szemben, aki fogadta a West Balkán szórakozóhelyről érkezett bejelentéseket tavaly januárban, a három halálos áldozatot követelő tragédia előtt — közölte Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója. A Magyar Nemzet keddi számában azt írta, hogy Morvai Krisztina jobbikos európai parlamenti képviselő múlt vasárnap feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a legfőbb ügyésznél, miután a West Balkán-ügy ítéletének indoklásában elhangzott: a rendőrséget több, a végzetes eseményen részt vett fiatal hívta telefonon a tragédia idején, ám az ügyeletesek „nem siettek a segítségükre, csak flegma válaszokat adtak”.

Garamvölgyi László a lap által közölt cikkre reagálva az MTI-nek elmondta, hogy nem várták meg a Legfőbb Ügyészség intézkedését az ügyben, hanem még hétfőn soron kívüli belső vizsgálatot rendeltek el. A dandártábornok közölte: a telefonos bejelentés hangfelvételének vizsgálata alapján egyértelműen megállapítható, hogy a telefonügyeletes sem szakmai mulasztást, sem vétséget nem követett el. A kommunikációs igazgató a Blikk című lap szintén kedden közölt cikkére reagálva leszögezte: a tragédia éjszakáján érkezett telefonos segélykérés közben a beszélgetés során valóban elhangzott az ügyeletestől az a mondat, hogy „ne járjon buliba, akkor nem lesz tömeg”. Ez azonban egy szövegkörnyezetből kiragadott fél mondat, ugyanis a bejelentő közlése alapján a rendőrség egy sokkal fontosabb dolgot szeretett volna tisztázni, mégpedig a késelés tényét.

A lap által közölt másik megjegyzésre reagálva, miszerint a rendőrség az egyik segélykérés alapján nem akart kimenni a szórakozóhelyre, Garamvölgyi László kijelentette: a bejelentés egy lopásra, lökdösődésre, illetve arra vonatkozott, hogy nem férnek el a teremben az emberek. A tragédia éjszakáján a rendőrségre érkezett segélykérésekről szóló, az MTI birtokába került, szó szerinti leiratból kiderül: egy magát Dánielnek nevező férfi 23 óra 14 perckor tett elsőként bejelentést arról, hogy hatalmas a tumultus a szórakozóhelyen, és a beszélgetés közben az ügyeletes hallotta, amint valaki a háttérben arról beszél, valakit megkéseltek. Miután tisztázták a pontos helyszínt, újra rákérdezett az ügyeletes arra, megkéseltek-e valakit. Erre a bejelentő azt mondta, hogy a késelésről két másik férfitól hallott, és már két rendőr is a helyszínen van. Azután arról beszélt, hogy mindenkit beengednek, és már nem lehet elférni. Erre válaszul mondta az ügyeletes: „Hát ne járjon buliba, és akkor nem lesz tömeg. Engem most csak a késelés érdekel”.

A rendőrségi telefonügyletes a bejelentőt ezt követően azonnal kapcsolta a kerülethez, nekik már a Dániel nevű férfi pánikrohamról, törött lábú, ájult és megtaposott sérültekről beszélt, és helyszíni értesülésre hivatkozva, a rendőrség kérdésére válaszolva újra megemlítette a késelést. Pár perccel később egy másik, névtelen telefonos bejelentő szintén arról beszélt, hogy valakit megkéseltek a tömegben, és a biztonsági őrök „két eszméletlen, félholt embert” hoztak onnan ki. Egy harmadik bejelentő, egy női hang azt mondta, hogy a „lépcsőn lerugdosták a tömegben”, meglopták ezer forinttal és „nem annyi férőhelyes szórakozóhely, amennyit beengedtek”, ezért hatalmas a tömeg. A rendőrségi ügyeletes erre válaszul azt mondta, hogy lopás és könnyű testi sértés miatt tegyen feljelentést a kerületi rendőrségen, mert nem tudja megmondani, ki volt az elkövető, a lökdösődés magánindítványos ügy, a szórakozóhely bővítése pedig nem az ő hatáskörük, ezért nem fognak kimenni a helyszínre.

Garamvölgyi László az MTI-nek kedden azt mondta: a hangfelvételt és annak szó szerinti leiratát csatolták a bizonyítékokhoz, azt a bíróság az ítéletének indoklásához is felhasználta.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
heep
2012. július 03. 16:23
"Az ORFK közölte: semmilyen vétséget, mulasztást vagy felelősséget nem állapított meg a rendőrség belső vizsgálata azzal az ügyeletes tiszttel szemben" Micsoda meglepő eredményre jutottak rendünk éber őrei. A rendőröket nem rendőröknek kellene vizsgálni. Mert most a kecskére a káposztát esete van.
krisztoforo48
2012. július 03. 15:31
A lakossági/állampolgári bejelentéseket kötelessége a Rendőrségnek ellenőriznie,ha a bejelentő közölte adatait!Úgyhogy a pampuska szájú szóvivőnek nem kéne mellébeszélnie.
Viktus
2012. július 03. 14:33
Ez komoly ő maguk is elismerik, hogy sz*rtak a bejelentésre ...
thymian
2012. július 03. 14:29
Ezek szerint a bejelentőknek mindent ki kellett volna vizsgálniuk, majd egy kész jelentést letenni a sünök asztalára, hogy el tudják dönteni rájuk tartozik-e az ügy vagy sem. Miért kapják ezek a fizetésüket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!