Csintalan Sándor ajánlatot tett a Népszabadságra

2012. augusztus 18. 12:52

Felvette a kapcsolatot a Népszabadság többségi tulajdonosával, a Ringier cégcsoporttal Csintalan Sándor, és közölte velük vételi szándékát. A Szabad Sajtó Alapítvány vezetője szerint ugyanakkor beleegyezésük nélkül nem köthet üzletet a Ringier Csintalannal.

2012. augusztus 18. 12:52

Felvette a kapcsolatot a Népszabadság többségi tulajdonosával, a Ringier cégcsoporttal Csintalan Sándor, és közölte velük vételi szándékát – írta a szombati Magyar Nemzet.

Csintalan Sándor volt MSZP-s országgyűlési képviselő és a Hír TV volt műsorvezetője a Magyar Nemzetnek elmondta, a Ringier Kiadó Kft. ügyvezetőjének, Mihók Attilának küldte el a Népszabadságra vonatkozó vételi szándékáról szóló rövid nyilatkozatot, kérve őt, hogy adjon neki lehetőséget a tárgyalások megkezdésére. Csintalan Sándor arról nem kívánt nyilatkozni, hogy milyen lehetőségei vannak a tranzakció esetleges lebonyolítására.

A Népszabadság Zrt. kisebbségi, 27 százalékos tulajdonosa a Szabad Sajtó Alapítvány; a kuratórium elnöke, Kránitz László volt szocialista képviselő a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta: az alapítványnak elővásárlási joga van a Ringier birtokában lévő részvényekre, ami szerinte azt jelenti, hogy „a Ringier az alapítvány hozzájárulása nélkül nem tudja eladni” 70 százalékos pakettjét.

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mustármag
2012. augusztus 21. 19:00
Régebben Bp. egyes kerületeiben a Népszavát bedobták a postaládákba, most nem tom hogy van. A Népszabadságra pedig minden inézmény vastagon előfizetett.
Feyszáll
2012. augusztus 21. 18:58
A balosok általában nem sokáig birják ki vérengzés nélkül. A jó kis spanyol polgárháború már régen vót, sorkatonai szolgálat eltörölve. A RAF nagy öregjei már ellustultak, inkább lila pofával milliókért üvöltöznek, ahelyett hogy embert rabolnának, robbantgatnának. Mást se hallok 2006 óta szélbalszéljobb(?)ról, mint polgárháború áhitását. Akinek erre ingerenciája van, zupáljon be, és menjen ki Afganisztánba.
honphibu
2012. augusztus 21. 18:58
Kár! A magyar őstörténet és vallás, több mint 25 éve elkötelezett híveként hiányolni fogom hozzászólásaid! :(
honphibu
2012. augusztus 21. 18:57
"Egy elvetemült, rohadék judeó mocskos fosadék aljadék genetikai hordabanda ebben a napsütéses, ártatlan, ezeregyszázéves szép világban mindent szétzilál és összezavar. " Hát, neked sem lehetnek egyszerű hétköznapjaid! :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!