Nemes gesztus: vendégségbe hívták a Bumeráng műsorvezetőit

2012. augusztus 21. 14:37

A Music Fm meghívására augusztus 27-től egy héten át a 89.5 MHz-es frekvencia reggeli sávjában lesz hallható a Bumeráng című műsor. A rádió ezzel igazolja szlogenjét: „Összehoz minket”.

2012. augusztus 21. 14:37

A Music Fm meghívására augusztus 27-től egy héten át a 89.5 MHz-es frekvencia reggeli sávjában lesz hallható a Bumeráng című műsor; e gesztussal a 89.5 Music Fm szolidaritását fejezi ki a Neo-ban nemrég ellehetetlenült rádiósok mellett – olvasható az emTV blogon. A Music Fm Önindító című reggeli műsorának stábja, Harsányi Levente, Hajdu Steve és Pordán Petra szabadságukat töltik majd ez idő alatt.

Jóleső érzés, hogy a rádiósok így összetartanak és az is, hogy ha csak rövid időre ugyan, de újra együtt lehetünk a rádióhallgatókkal” – nyilatkozta Bochkor Gábor. „Így legalább alkalmunk lesz méltó módon elbúcsúzni, reméljük, nem hosszú időre” tette hozzá.

A Neo Fm augusztus 7-én némult el, miután A rádiót működtető FM1 Zrt. alkalmazásában álló dolgozók azonnali hatállyal felmondtak az elmaradt munkabérek, valamint „az új tulajdonos által teremtett kilátástalan helyzet, körülmények és a tulajdonos szakmai jövőképe miatt”.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Flanker
2012. augusztus 21. 18:47
A szabadságos dolgozók helyébe én elkezdenék aggódni..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!