Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Tizenkétmilliós károkozás kábellopással

2012. augusztus 02. 10:40

A Mogyoród és Gödöllő közötti HÉV-szakaszon a tolvajok 630 méter, míg a 61-es villamos vonalán a Budagyöngyénél 480 méter kábelt tulajdonítottak el.

2012. augusztus 02. 10:40

Ismét kábellopások történtek, ezúttal a H8-as HÉV és a 61-es villamos vonalán a 2012. augusztus 2-ára, csütörtökre virradó éjszaka. Az anyagi kár mindét esetben kiemelten jelentős: a HÉV esetében 6,3, a villamos esetében pedig 6,1 millió forint. A HÉV vonalán a kábellopás következtében a reggeli órákban több mint egy órán át kiegészítő buszpótlásra is szükség volt. A villamosközlekedésben az eset nem okoz egyelőre fennakadást.

Az elmúlt években – változó intenzitással – heti két-három alkalommal történt kábellopás, ez azonban az utóbbi néhány hónapban ennél sokkal gyakoribbá vált. 2010-ben 219 millió, 2011-ben 113,5 millió forint volt a lopási kár, 2012-ben pedig csak az első félévben eddig közel 110 kábellopás történt, a rongálások helyreállítási költsége pedig megközelítette a 200 millió forintot – közölte a BKK. „A BKV szakemberei kémvonatokkal is ellenőrzik azokat a helyszíneket, ahol történtek már, vagy nagy valószínűséggel történhetnek ilyen esetek, nem állíthatunk azonban minden felsővezeték-tartó oszlop mellé biztonsági őrt. A kábellopások módja egyébként speciálisan szervezett elkövetői körre utal” – áll a BKK közleményében.

A BKK arra kéri a polgárokat, ha van információjuk az esetekről, hívják a rendőrség 107-es, illetve 112-es segélyhívó telefonszámait, vagy közvetlenül náluk is jelezhetik azt a BKK Ügyfélszolgálatán a +36 (1) 258- 4636-os telefonszámon, illetve a [email protected] e-mail címen.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. augusztus 02. 14:40
Akit elkövette, meg aki átveszi tőlük, megbüntetni. Úgy néz ki más megoldás nincs csak László királyunk törvénye, levágni a bal kezét, és segíjt nem kapnak.
pimepime
2012. augusztus 02. 12:42
"A BKV szakemberei kémvonatokkal is ellenőrzik azokat a helyszíneket, ahol történtek már, vagy nagy valószínűséggel történhetnek ilyen esetek" ---------------- kémvonat Azt nem hallani kilométerekről a sínre tapasztott füllel?
Terminátor
2012. augusztus 02. 11:22
Nagyobb összegben mernék fogadni ,hogy tetves cigányok voltak !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!