Antal Attila: Utasítottak szerződések megkötésére

2012. szeptember 27. 19:50

Antal Attila nyomozati szakban tett – a Hagyó-per csütörtöki kecskeméti tárgyalásán felolvasott – vallomása szerint Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő többször utasította előnytelen szerződések aláírására.

2012. szeptember 27. 19:50

Kutron Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség csoportvezető ügyésze indítványozta Antal Attila harmadrendű vádlott nyomozati szakban tett, a bíróságon jórészt visszavont, illetve megváltoztatott vallomásának felolvasását.

Antal Attila a nyomozás során azt vallotta: 2006-ban kérte fel Hagyó Miklós, Budapest főpolgármester-helyettese, hogy legyen a BKV Zrt. vezérigazgatója, majd kinevezése után bemutatta Mesterházy Ernőnek azzal, hogy vele is egyeztetni kell a BKV-szerződéseiről. Demszky Gábor főpolgármester pedig száznapos határidőt adott neki a cég átalakítási tervének elkészítésére.

A felolvasott jegyzőkönyv szerint második kihallgatásakor Antal Attila kijelentette: konzultált védőjével, és szeretne őszinte, feltáró vallomást tenni. Elmondta, hogy 2006 végén Hagyó Miklós ajánlott egy céget, amely képes a BKV átvilágítására. Antal Attila szerint a cég munkájára szükség volt, de soknak tartotta a cégvezető által kért 500 millió forintos megbízási díjat. Amikor Hagyó Miklóssal ezt közölte, ő arra utasította, hogy nyugodtan írja alá a szerződést, mert „gyorsan kell jó munkát végezni”.

Antal Attilát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolják társtettesként.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2012. szeptember 28. 09:25
"Antal Attila: Utasítottak szerződések megkötésére" Az biztos! Sőt megzsarolták, hogy ha nem fogadja el a vezérigazgatói kinevezést, akkor nem kap vezérigazgatói fizetést! Dutyiba az egész bagázzsal!
imres
2012. szeptember 27. 23:06
Nem lesz ez így jó, elvtársak! Át kellene írni a vallomásokat! Nem Hagyó,... stb utasított, hanem a Fidesz és személyesen a Budai Gyuszi és néha a Viktor. Na. Így már jó lesz.
dobzselaci
2012. szeptember 27. 23:05
Ebből az egész ügyből világít a korrupció 2-3 fényévre. (talán csak a Wieszt-ügy volt egyértelműbb a videó miatt) Miért nem lehet szakszerűen rájuk húzni? Az ügyészek-rendőrök balfaszkodásából csak az marad, hogy koncepciós blablabla. Tényleg senki nem ért ahhoz, amit csinál? Mindegy, holnap nyitok egy plasztikai sebészeti rendelőt, mert én meg ahhoz nem értek, de sok pénzt akarok keresni.
kjkj945
2012. szeptember 27. 21:10
http://www.youtube.com/watch?v=Gh3UwkkrdgI kavarom.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!