Az EP is foglalkozik Safarov ügyével

2012. szeptember 10. 10:11

Az emberi jogi bizottság osztrák tagja szerint a magyar kormánynak írásos magyarázatot kell követelnie Bakutól arra, hogy miért szegte meg ígéretét.

2012. szeptember 10. 10:11

Az Európai Parlament emberi jogi bizottsága csütörtökön foglalkozik Ramil Safarov kiadatásának ügyével – közölte egy örmény hírportállal Ulrike Lunacek, a bizottság osztrák tagja. A news.am internetes hírügynökség idézte hétfőre virradóra a képviselőnőt, aki szerint a testület követelni fogja az azeri hatóságoktól, hogy fosszák meg Safarovot hősi címétől, és vegyék őrizetbe.

Lunacek szerint a magyar parlamentnek és a kormánynak írásos magyarázatot kell követelnie Bakutól arra, hogy miért szegte meg ígéretét. A magyar kormány hibát követett el azzal, hogy hitt az azeri ígéreteknek, Ilham Aliyev államfő és az azeri hatóságok pedig felelősek a térségben kialakult feszültségért, és szembemennek az európai értékekkel egy gyilkos dicsőítésével, előléptetésével – tette hozzá az EP-képviselő.

A Haqqin.az azeri elemző hírportál hétfőn emlékeztetett arra, hogy 1983-ban a Titkos Örmény Hadsereg Örményország Felszabadítására (ASALA) nevű örmény terrorszervezet egy tagja a párizsi Orly repülőtéren robbantásos merényletet hajtott végre, és 8 embert megölt, 55-öt pedig megsebesített. Az áldozatok között nemcsak törökök voltak, hanem 4 francia, egy svéd és egy amerikai. Varuzsan Karapetjánt két évvel később életfogytig tartó börtönre ítélték. Tizenhét évvel később, 2001-ben szabadon engedték, és deportálták Örményországba. Még aznap Robert Kocserján örmény államfő elnöki kegyelemben részesítette. Andranik Markarján akkori örmény miniszterelnök örömét fejezte ki Karapetján szabadulása alkalmából, Robert Nazarján jereváni polgármester pedig munkát és lakást biztosított számára.

Erről az esetről említést tett hétvégi sajtótájékoztatóján Ilham Aliyev azeri államfő is. A lap több példát említett, többek között azt is, amikor Mento Melkopján, ugyancsak az ASALA tagja, a karabahi háború aktív résztvevője, 1981 szeptemberében részt vett a franciaországi török nagykövetség elfoglalásában, diplomatákat gyilkolt és sebesített meg. Négy évvel később Párizsban őrizetbe vették, majd több honfitársával együtt ő is Örményországba került, később pedig Hegyi-Karabahba. Mento Melkopjánnak halála után, 1996-ban Örményország a Nemzet Hőse címet adományozta.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
μproli
2012. szeptember 10. 22:44
Lunatikus Ulrikét odahaza senki nem veszi komolyan. Megpróbálja külföldön, hátha még nem ismerik
Vén Csataló
2012. szeptember 10. 11:34
Ulrike nem először segghülye. Megint le van maradva egy brossúrával.
bini
2012. szeptember 10. 11:30
Lunacsek asszonyság felfoghatná, hogy Magyarország a hivatalos kiadatási aktussal lezárta az ügyet a nemzetközi jognak megfelelően. Kár csürni-csavarni utólagos jogi cifraságokkal, mivel nincs semmi relevanciája annak, hogy "nem szabad lett volna hinni az azeirak hivatalos írásba rögzitett igérvényének". Azért a diplomáciában nem így müxik és ezt nagyon jól tudják minden országban és az eu-ban is. Nem véletlen, hogy Magyarországot egyetlen normális szervezet és ország sem ítélte el, kivéve azok a politikai megfontolásból beindult szervezetek akik a céltáblát eltévesztve nem az azeriakat vette célba. Ebben fő szerepet játszott örményország aki szintén politikai haszonszerzésből túlzó reakciot adott és viselkedése inkább érthetettlen, mint magyarázható magyarországgal szemben. Arról nem beszélve, hogy a hazai ballibbantok meg irraciónális kampányt inditottak a hazájuk ellen. A hazai örmény kisebbség se viselkedett a kezdetben ferr modon, de késöbb visszavettek az akciózásból. Gondolom, hogy szintén politikai szinezete volt, mikor az örmény kisebbségi önkormányzat tagja a zöld baloldal tagja inditotta el a közös ballib demonstráciot civilnek álcázva magát elfelejtve azt, hogy a hazája Magyarország ahol békében és szabadon él.
tarackos
2012. szeptember 10. 11:18
Te is fiam ellenforradalmár lettél? Az elsőtitkár elvtárs már lezárta...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!