Hagyó-per: Az ügyészség visszautasítja a vádakat

2012. szeptember 27. 11:28

A Központi Nyomozó Főügyészség visszautasítja azokat a vádakat, amelyek szerint a BKV korrupciós ügyei kapcsán törvénysértő, az ötvenes éveket idéző módon zajlott le a nyomozás.

2012. szeptember 27. 11:28

Az ügyészség visszautasítja az úgynevezett BKV-ügyben az egyik vádlott, Antal Attila, a fővárosi közlekedési cég volt vezetője, illetve egyes közszereplők által megfogalmazott vádakat, melyek szerint a nyomozás törvénysértő, az ötvenes éveket idéző módon zajlott – mondta Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója – aki a Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselő, főpolgármester-helyettes és társai ellen milliárdos hűtlen kezelés és más korrupciós cselekmények miatt folyó büntetőper egyik vádlottja – a két nappal ezelőtti bírósági tárgyaláson arról beszélt: a nyomozás során tett részletes, magát és társait is terhelő vallomásait nagy nyomás alatt tette, emiatt elnézést kért vádlott-társaitól és új tartalmú bírósági vallomásában már csak a vádak egy elenyésző részét ismerte be.

Fazekas Géza ugyanakkor csütörtökön elmondta: Antal Attila tucatnyi vallomást tett – egy esetben írásban is – javarészt még a rendőrségen, mindig legalább az egyik védője jelenlétében, és eddig sem a vádlott, sem védői nem jelezték, hogy a hatóságok nyomást gyakoroltak volna, semmilyen konkrét adat nem merült fel a vádlott által említett „kényszervallatásra”.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
stefanovszky
2012. szeptember 27. 12:55
Én úgy emlékszem Antal attila a HÍR TV-nek is nyilatkozott.Nem láttam , hogy rettegett volna... Egyébként pedig, ha "nyomás" alatt tette, akkor is menjen a jó büdös francba, hogy eddig várt ezzel, ha meg nem, akkor is. Valami semmiképp nem oké ezzel az A. Attilával.
Secnir
2012. szeptember 27. 12:44
ez, amit bemásolok, egy folyamatban lévő perből való, márciusi bejegyzés: "M. István polgári személy, VI. rendű vádlott a bíróság számára az alábbiakat nyilatkozta: „Miután kérdésre elmondtam, hogy a velem szemben felhozott bűnösséget nem ismerem el és ezek nem igazak, rövid hatásszünet következett, amikor is az ügyész úr az előtte heverő szürke dossziét lapozgatva tudomásomra hozta, hogy amennyiben korábbi feljebbvalóim vonatkozásában, itt név szerint említette a II. rendű vádlottat (vagyis F. Lászlót), illetve az általa említett cégek tekintetében valamilyen terhelő információval tudok szolgálni – idézem- „akár a listáról is kihúzhatom a nevét és haza mehet, ha nem, akkor azt ugye tudom, hogy akit eddig ő kihallgatott, azoknak többségét be is zárta.” Ez számomra döbbenetet okozott és egyben nyilvánvalóvá tette előttem, hogy innen nem mehetek haza a családomhoz, csecsemőkorú gyermekemhez. Mindezek után folytatódott a kihallgatás, ami elsősorban arról szólt, hogy kiről mit tudhatok – elsősorban II. rendű (F. László), III. rendű (N. Dénes) vádlottak és a volt miniszter, Juhász Ferenc, valamint általam nem ismert cégek nevei hangzottak el – feltételezésekre alapozva, konkrétumok nélkül”. M. István polgári személy, mivel nem tett a miniszterre és rám valótlan vallomást, két és fél hónapig volt előzetes letartóztatásban. N. Imre alezredes, VIII. rendű vádlott, a következő vallomást tette: „Úgy emlékszem, hogy egy októberi kihallgatáson megkérdeztem az ügyészt (W. Rolandot), hogy mondja már meg nekem, de őszintén: Mit vár tőlem? Ugyanis ekkor már négy hónapja előzetes letartóztatásban voltam és tényleg szerettem volna tudni, hogy miért kell nekem még mindig előzetesben lennem. W. Roland (katonai ügyész) megkérdezte tőlem, hogy van-e információm arra vonatkozóan, hogy a HM felső vezetői közül kapott-e valaki kenőpénzt? Én megkérdeztem, kire gondol. Mire ő nevek nélkül mondta a honvédelmi minisztert (Szekeres Imre), az előző minisztert (Juhász Ferenc) és a közigazgatási államtitkárt (Fapál László). Én mondtam neki, hogy honnan lenne információm, mikor személyesen jó, ha egyszer találkoztam a fenti urakkal, mivel soha nem voltam olyan szinten, hogy az általa említett nagy embereknek akár a közelébe kerülhessek. Erre ő azt mondta, hogy akkor menjek vissza a börtönbe, és még gondolkodjak. Ez után kérte az ügyvédnőt, hogy maradjon benn, majd azt mondta neki négyszemközt, hogyha már belekeveredtem az ügybe, akkor legalább ismerjem el, amivel meggyanúsítottak és akkor egy fél órán belül „nyílnak a rácsok”. Erre az ügyvédnő azt válaszolta, hogy csak azért, hogy kikerüljek, nem fogom elismerni azt, amit nem követtem el. Így hát mentem vissza a Fővárosi BV-be. Egyetlen fontos dolog létezett csak a nyomozó hatóság számára: a vallomásom illeszkedjen bele az általuk felépített koncepcióba, ha pedig mégsem illeszkedik bele, akkor nem válogatva az eszközökben, valamilyen módon kicsikarják a nekik megfelelő vallomást”. N. Imre alezredes, mert nem tett magára és a HM felső vezetőire terhelő vallomást, több mint 8 hónapot volt előzetes letartóztatásban." csak éppen ez nem kapott nyilvánosságot. tehát el tudom hinni antal állításainak egy részét.
gulubulu
2012. szeptember 27. 12:21
A FÜGGETLEN magyar ügyészség, semmilyen POLITIKAI befolyás alatt nem áll, kizárt, hogy nemtelen eszközökhöz nyúlt.
Antigoné
2012. szeptember 27. 12:07
Úgy látszik, Antal érzi az "új idők szelét",úgy gondolja, most már (hogy legyengült a Fidesz) lehet politikai támadást is indítani. Mert senki ne gondolja, hogy az ügyészség elleni támadás nem a Fidesz ellen megy. Inkább töredelmes beismerő vallomást tenne(mint már néhányszor eddig), talán enyhébb büntetést kapna. Habár,ha megnézzük a tegnapi ítéletet Dániel Péter ellen(?) , akkor nem lehetnek illúzióink.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!