A leépítés után közmunkásokat vett fel a közmédia

2012. október 02. 09:20

A Start munkaprogram keretében 2012. augusztus 15-től egy éven át összesen 240 főt foglalkoztat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), miután tavaly nyáron több száz dolgozót küldtek el az alaptól. Több, egykor menesztett munkatársat most közmunkásként alkalmaznak.

2012. október 02. 09:20

A Start munkaprogram keretében 2012. augusztus 15-től egy éven át összesen 240 főt foglalkoztat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), miután tavaly nyáron több száz dolgozót küldtek el az alaptól – számolt be a Hír24. A cikk szerint az MTVA Archívum és Tartalomkereskedelmi Igazgatósága a programot 3 napos képzéssel indította, ezt követően augusztus 21-én kezdte meg az első 54 ember a munkát a különböző telephelyeken. További 190 fő  két részletben, szeptember 15-én és október 15-én lépett, illetve lép majd be a programba.

Bár az akkori nyilatkozatok szerint a költséghatékonysággal indokolt elbocsájtások alkalmával a legjobb szakemberek maradtak a közmédiánál, most mégis több, egykor menesztett munkatársat visszahívtak. Amint azt az MTVA közölte: a minisztériumtól bekért hivatalos állásfoglalás ad rá lehetőséget, hogy a volt dolgozókat ezúttal közmunkásként alkalmazzák.

A Hír24 felhívta a figyelmet: míg a közmédia éves költségvetése eléri a 70 milliárd forintot, addig a most induló RTL II, illetve a novemberben rajtoló Super TV2 csupán évi 1-1,5 milliárd forinttal számol. A portál arról is beszámolt: a közmunkások foglalkoztatását az állam támogatja; a program résztvevőinek munkabérére, az ehhez társuló járulékokra és a munkavégzéshez szükséges közvetlen költségekre összesen 444 millió 529 ezer 205 forint támogatást kapott az Alap. A programra a Belügyminisztériumnál pályáztak. Az indoklás szerint olyan feladatok elvégzésére kaptak esélyt, amelyekre eddig a normál munkamenet mellett nem volt lehetőség.

A cikk megjegyezte: a közmédia nézettsége az utóbbi időben folyamatosan csökken.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!