Elítélték Zagyva Gyulát

2012. november 19. 14:30

Zaklatás vétsége miatt nem jogerősen próbára bocsátotta Zagyva György Gyulát a bíróság a Magyar Szigeten történtek miatt.

2012. november 19. 14:30

Zaklatás vétsége miatt bűnösnek mondta ki a Váci Városi Bíróság hétfőn Zagyva György Gyulát, a Jobbik országgyűlési képviselőjét, s ezért nem jogerősen próbára bocsátotta. A Budapest Környéki Törvényszék épületében kihirdetett ítélet szerint a bíróság a sértettek által elmondottakra, illetve egyebek mellett egy magnófelvételre alapozva bizonyítottnak látta, hogy 2010 augusztusában Verőcén, a Magyar Sziget Fesztiválon Zagyva György Gyula és a másodrendű vádlott megalázóan bánt a Hetek című lap két munkatársával. A másodrendű vádlottat, I. Bélát megrovásban részesítették.

Borbély Attila tanácsvezető bíró az ítélet kihirdetését megszakítva a hallgatóság rendzavarása miatt (a tömeg egy része tapsban tört ki) kiüríttette a termet, később pedig az indoklást kis időre abbahagyva az elsőrendű vádlottat kellett figyelmeztetnie, mert ő is távozni akart.

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ballada
2013. június 21. 10:52
Érdekes ,jobbik mélyen hallgat a hornnal kapcsolatos múltjáról ,bajnairól is csendben van.Ha a Fidesszel történtek volna meg hasonló esetek ,jobbik habzó szájjal ekézné.Jah hogy az mszp bajnai féle egyesület testvérpártjuk, , itt látszik hogy a jobbik kikkel szimpatizál ,biztosra merem venni a baloldallal bajnaival koalícióra lép.
Ouroboros
2013. június 21. 10:39
Helyes, helyes.
Orszagos Tahotlanito Muhely
2013. június 21. 10:34
Hehe! A fagyi visszanyal, és az a bizonyos ostor visszafelé is tud ütni.:DDD Itt volt már az ideje megregulázni ezt a furkót. Aki újságírókat fenyeget verbálisan és ostorral, korlátozni akarja a vallásszabadságot, de szamurájkarddal jár a Parlamentbe, miközben állandóan a zsidóságot is likvidálni akarja, az megérdemli, hogy a bíróság kimondja a bűnösségét. Arról már nem is beszélve, hogy egy roma képviselőnőt is zaklatott szóban, a "cigány vagy, de azért ...nálak"-kitétellel. Erre tényleg csak a legnagyobb civilizációs zsákutcák képesek. Ja, rossz hír jobbikosoknak: mindegyik pont ennyire "intelligens", de van, aki ügyesen titkolja. Most még-szerencsére a választásokon ez nem fog sikerülni :DDDD
karika01
2012. november 20. 23:25
Nagyszerű döntés, példás ítélet! Éppen itt volt már az ideje, hogy a Parlament fenegyerekét végre utolérje az igazságszolgáltatás és egy kicsit rálépjenek a tyúkszemére! Ez az ember nem való a Képviselőházba, de alapvetően a politikai vagy akár a közéletbe sem! Az ítélet és temérdek kisebb-nagyobb botrányai is ezt bizonyítják! Sok ehhez hasonló jó hírt és jó döntést kívánok még az országnak az elkövetkező időkben is! A jog és az igazság kezdi végre kidugni a fejét a homokból!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!