Ésszel harcolna a cionizmus ellen, ezért nem tüntetett a Jobbik

2012. december 15. 08:35

Nem vett részt a Jobbik a Külügyminisztérium előtti anticionista tüntetésen, amelyen Lenhardt Balázs volt jobbikos országgyűlési képviselő elégetett egy izraeli zászlót – közölte a párt.

2012. december 15. 08:35

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője péntek esti közleményében hangsúlyozta, hogy a Külügyminisztérium előtt pénteken tartott rendezvény a Jobbik részvétele nélkül zajlott le. A Jobbik szerint „a zavaros hátterű eseményt úgy próbálták felhasználni egyesek saját politikai karrierjük építésére, hogy miközben a szabadidejük nagy részében a Jobbik megosztásán munkálkodnak, addig most pártunk farvizén próbálnak szereplési lehetőséghez jutni”.

Mint írta: álláspontjuk továbbra is az, hogy „a cionizmus ellen ésszel kell harcolni, nem eszetlenül és nem cirkusszal”. A Jobbik szerint viszont a tüntetésen történtek inkább „a cionizmus világméretű, manipulációra, hamisításra és lejárató kampányokra épülő” lényegét szolgálták.

„A Jobbik nem kér sem az ész nélkül, a farvizén szereplési lehetőségre ácsingózó önjelöltekből, sem pedig a Hit Gyülekezetétől a Fideszig terjedő, 22 éve nácizó-antiszemitázó, magyarellenes nagykoalícióba tömörült szervezetekből – fogalmaztak. A Jobbik azt írta, hogy nem a származást nézik, hanem a tetteket, de továbbra is szeretnék megtudni „az esetleges nemzetbiztonsági kockázatok miatt, hogy az ország vezetői és parlamenti képviselői közül, ki milyen második állampolgársággal rendelkezik”. A Jobbik szerint ez nyilvános adat, és mint írták: más országokban, például Izraelben és az Egyesült Államokban is szigorúan szabályozzák ezt a kérdést.

A Kárpát Haza Őrei Mozgalom és a Gárdaszövetség által a Külügyminisztérium elé szervezett cionizmusellenes megmozduláson a zászló felgyújtása közben „Mocskos zsidók” és „Auschwitzba velük!” kiáltások hallatszottak. A rendezvényen több mint százan vettek részt, közülük többen elkísérték a rendőrség által előállított, volt jobbikos képviselőt a járőrautóhoz.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) péntek este honlapján azt írta: a II. kerületi Bem téren a Külügyminisztérium elé bejelentett rendezvényről garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a rendőrök előállították Lenhardt Balázs országgyűlési képviselőt. „Az előállított képviselő mentelmi jogáról nem mondott le”, meghallgatását követően elhagyta a rendőrkapitányság épületét – tették hozzá.

A Külügyminisztérium közleményében azt írta: elítélik a szélsőjobboldali tüntetés során elhangzott szégyenletes, uszító és kisebbségellenes beszédeket és megnyilvánulásokat. A tárca felháborítónak nevezte, hogy az esemény során egy külföldi állam nemzeti zászlóját elégették, amit a tárca „egy ország, egy nép elleni gyűlölet keltésére alkalmas cselekedetnek tart”, és a leghatározottabban visszautasítja a rasszizmus, az antiszemitizmus és az idegengyűlölet minden formáját. „A magyar kormány mindenkor garantálja a hazánkban élő vallási vagy más kisebbségek jogait, és minden tőle telhetőt megtesz biztonságukért, azért, hogy emberi méltóságukban ne érhesse őket sérelem” – tette hozzá a külügyi tárca.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
celkereszt
2012. december 15. 12:13
Ésszel harcolna a jobbik. Fából vaskarika.
húdeciki
2012. december 15. 12:02
Először is: Vona Gáborék, és hangsúlyozottan Vona Gáborék már többször kijelentették egyértelműen és világosan, hogy ha ne adja Isten kormányra kerülnek, akkor az első tennivalóik egyike lesz felszámolni a Hit Gyülekezetet, ezek után most ne mondják hogy ők nem kérnek ebből és őket ne sarazza senki azzal hogy ellenségesek. Másodszor is: Ha a kettős állampolgárságra vonatkozó adatok tényleg nyilvánosak, akkor nem lenne szükség a Gyöngyösi Márton általi parlamenti felvetésekre és nem vágnák ilyen felszólalásokkal saját maguk alatt a fát. Harmadszor is: Ha tényleg ésszel akarnának küzdeni a cionizmus ellen, akkor pl. nem szerveztek volna az izraeli nagykövetség elé tüntetést, okot adva másnap egy választüntetésre, ahol létszámban is, érdekeltségben is és támogatottságban is messze alulmaradtak, és itt már csak hab volt a tortán Novák Előd családi mutatványa.
KannibálTatárÚr
2012. december 15. 11:41
„a cionizmus ellen ésszel kell harcolni, nem eszetlenül és nem cirkusszal”. Buta ember ellen ésszel nem lehet harcolni. Mindig újabb és újabb butaságokat fog kigondolni, amelyekkel bizonyítani véli felsőbbrendűségét az inteligensebbekkel szemben. A buta embert csak nagyobb butasággal lehet legyőzni. (Mint ahogy az okos ember meghajlik az okosabb érvei előtt).
Laibach
2012. december 15. 11:17
Mehetnek is a Jókai utcába, az mszp leszerződtette megint Ron Webert. http://eztigyhogy.nolblog.hu/archives/2012/12/15/j_logval_s_Ron_Werberrel_erst_az_MSZP/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!