A Fidesz kezdeményezi a rendészeti bizottság összehívását

2013. január 10. 17:03

A parlament rendészeti bizottságának összehívását kezdeményezi a Fidesz az újévi szigethalmi késelés, illetve a hétfői ózdi gyilkosság kapcsán – mondta Kocsis Máté, a bizottság elnöke, aki egyúttal kijelentette, hogy az MSZP politikusai „a gyilkosok pártjára állnak”.

2013. január 10. 17:03

A bizottsági elnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a jövő hétre kezdeményezi a parlament rendészeti bizottságának összehívását, hogy megvitassák és további válaszokat adjanak az olyan brutális bűncselekmények visszaszorításának kérdésére, mint amilyen például az újévi szigethalmi késelés vagy a hétfői ózdi gyilkosság.

A kormánypárti képviselő visszautalt az elmúlt napok brutális bűncselekményeire, és egyrészt fontosnak nevezte, hogy a rendőrség néhány órán belül elfogta az elkövetőket, másrészt azt mondta: a politikusok feladata ilyenkor az, hogy megvédjék az embereket az ilyen bestiális bűncselekményektől, és javaslatot tegyenek az ilyen esetek visszaszorítása, megelőzése érdekében. Az is feladat természetesen, hogy az ilyen elvetemült bűnözők ne legyenek szabadlábon – tette hozzá.

A Fidesz ezért nagyon veszélyesnek tartja – folytatta –, amit az MSZP volt és jelenlegi politikusai csinálnak, vagyis hogy feszültséget szítanak, indulatokat gerjesztenek, utcai politikai gyűléseket szerveznek, és félreérthető nyilatkozatokat tesznek, ezzel ugyanis elbizonytalaníthatják a bűnüldöző szerveket, és így „akarva-akaratlanul a gyilkosok pártjára állnak”. Kocsis Máté felszólította az MSZP egykori és mostani politikusait: ahelyett, hogy az utcára mennek, és ahelyett, hogy elbizonytalanítják a bűnüldözőket, mutassanak felelős magatartást.

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
farkatlan kutya
2013. január 10. 21:55
Basszátok meg a jó kurva anyátokat! 3 éve kormányoztok, és a közbiztonság csak romlik és romlik tovább. Azt hiszitek egy kis cigányozós-kommunistázós performansz a meleg budai villákból meg a fegyveres őr védte luxuslakóparkokból kompenzálhatja azt a totális csődöt amit a közbiztonság terén (is) elértetek???
Fakutya tizedes
2013. január 10. 20:48
„Nem lehet meghátrálni tovább a tény előtt, hogy bizony a romlásnak genetikai okai is vannak. Tudomásul kell venni, hogy túlságosan hosszú ideje élnek velünk együtt hátrányos helyzetű, sőt halmozottan hátrányos helyzetű rétegek, csoportok, amelyben (sic!) a természetes kiválasztódás szigorúsága nem működik, mert nincs értelme. A társadalomnak most az erős, életképes, munkára és teljesítményre szerveződő családokat kell támogatnia.” Csurka István, Magyar Fórum, 1992. augusztus 20. Ki is szerkesztette a beszélő.
realista
2013. január 10. 20:36
Az emberek többsége ebben a témában pártállástól függetlenül azonos véleményen van. Tehát mind a Fidesznek, mind az Mszp-nek el kell dönteni, hogy az álszent polkorrektséggel járó népszerűségcsökkenést választják, vagy pedig a szavazóikat képviselik. Amelyik párt hamarabb lép, az kihasználhatja az előnyt.
Fakutya tizedes
2013. január 10. 19:58
A kommunisták mindig a gyilkosok oldalán voltak. Sőt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!