Az MTVA vizsgálatot rendelt el Esterházy Péter kivágott programajánlója miatt

2013. január 03. 21:31

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vizsgálatot rendelt el Esterházy Péter író Kossuth rádióban december 25-én elhangzott programajánlója ügyében, és elnézést kért az írótól.

2013. január 03. 21:31

Az Élet és Irodalom (ÉS) csütörtökön Facebook-oldalán részletet közölt az egyik, pénteken megjelenő írásából. Ebben Esterházy Pétert idézve azt írták: a rádió munkatársai kivágták a műsor azon részét, amelyben a Nemzeti Színházat ajánlja a hallgatóknak. Az MTVA erre reagálva csütörtök este arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a vizsgálat kiderítette: a külső gyártású, Trendidők című műsorban a programajánlók konkrét kiállításra, eseményre, könyvbemutatóra vonatkoznak, a Nemzeti ajánlása pedig nem kapcsolódott konkrét eseményhez, ezért vágta ki a műsor szerkesztője. Az MTVA szerint a szerkesztő hibás döntést hozott, ezért a vezérigazgató fegyelmi eljárást kezdeményezett vele szemben.

A kivágott mondatok a következők voltak: „Első helyen a Nemzeti Színházat ajánlanám, politikai kekeckedés nélkül, egyszerűen csak vegyük tudomásul, hogy ez egy olyan színház, amelyik most már csak fél évig fog ebben a formában létezni. És nagyon sok nagyon jó előadása van. A Nemzeti soha nem volt ilyen közel a saját közönségéhez.” Az MTVA szerint a Kossuth-díjas író szavai megfeleltek a műfaji követelményeknek, a szerkesztői változtatás nem volt indokolt. Az MTVA amellett, hogy az egyik hírportál cenzúrára vonatkozó vádját visszautasította, elnézést kért az írótól.

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pic
2013. január 04. 09:50
"A Nemzeti soha nem volt ilyen közel a saját közönségéhez.” --- Az a baj, hogy csak a saját közönségéhez!!!!
DFK
2013. január 04. 09:20
Én azt nem értem, hogy Eszterházy Péter hogy kaphat egyáltalán egyetlen másodperc műsoridőt is a Magyar Rádióban?
tunde04
2013. január 04. 07:51
nem értem, nem értem! akkor most még sincs tele az Alkotmánybíróság fideszbérencekkel? és Áder János nem taktikázott amikor kifogásokat emelt? vagy akkor most mi van??
Kronikas
2013. január 04. 07:33
Közszolgálat, mi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!