Ismét vádat emeltek Zalatnay ellen

2013. január 25. 18:00

Nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja a Budaörsi Járási Ügyészség Zalatnay Saroltát. Az énekesnő ezúttal egy alapítvány elnökét verte át.

2013. január 25. 18:00

Kállai Gábor,a Pest Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: Zalatnay Sarolta 2010 nyarán egy tv-műsor felvételén ismerkedett meg a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány elnökével, a későbbi sértettel. Ezt követően több alkalommal találkoztak, beszéltek telefonon, majd az énekesnő felajánlotta, hogy megpróbál kapcsolatai révén támogatókat szerezni, illetve segíteni az alapítványnak. Ígéretére alapozva 2010 szeptemberében pénzt kért az alapítványi elnöktől, amit azzal indokolt, hogy a lízingelt gépkocsija részleteit nem tudja fizetni. A sértett a beszélgetésüket követően 500 ezer forintot adott kölcsön, feltételként kikötve, hogy az összeget rövid időn belül vissza akarja kapni – idézte a vádiratot az ügyészségi szóvivő, hozzátéve: Zalatnaynak a teljesítésre – tartozásai miatt – nem volt reális lehetősége.

A későbbiekben az énekesnő még többször kért kisebb, nagyobb összeget – összesen körülbelül 1,5 millió forintot – különböző jogcímeken a sértettől, s megígérte, hogy tartozását legkésőbb 2011 január elején rendezi. Arra hivatkozott: lánya Amerikából 250 ezer dollárnyi örökséghez jutott, ebből fog majd fizetni. A vád szerint az öröklésről szóló történetet az énekesnő csupán kitalálta, hogy hitelezője bizalmát megnyerje, őt megtévessze, és tőle a pénzét megszerezze. A csalással okozott 1 millió 940 ezer forint kár nem térült meg – közölte Kállai Gábor.

Az ügyészség Zalatnay Saroltát nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja. Ha a bíróság bűnösnek mondaná ki, s elítélné az énekesnőt, visszaesőként le kellene ülnie azt az időt is, amit egy korábbi, hasonló cselekményéért kiszabott büntetés letöltése során elengedtek neki – mondta a szóvivő.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
motoros
2013. január 26. 15:01
Valaki mondta egyszer: Kerüld a szélhámost és főleg a kurvát. Van némi igaza.
Justicia
2013. január 26. 14:52
Egy állatvédelmi alapítvány elnöke/vezetője adott neki kölcsön, szerencsétlen nő, soha nem fogja visszakapni a pénzét. Ronda egy perszóna, úgy kívül, mint belül.
red label
2013. január 26. 10:46
A "Nem vagyok én apáca...."c. dalban ezt mind megjósolta, Cini egy látnok!
Himalája
2013. január 25. 22:39
Én Zalatnay művésznőt felmentenén. Csak saját előadói képességeit, annak jitelességét tesztelte. Ezt azért gondolhatták volna a károsultak is. Hisz garanciaként letétbe semmit nem kínált.Mindenesetre egy kiválló produkcióval és mély élménnyekkel lettek gazdagítva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!