Murdoch után a Sunday Times is bocsánatot kért a Netanjahu-karikatúráért

2013. január 30. 08:09

Bocsánatot kért kedden a The Sunday Times ügyvezető főszerkesztője és rajzolója is a vezető konzervatív vasárnapi brit lap legutóbbi kiadásának egyik karikatúrája miatt, amely brit zsidó szervezetek képviselőinek elítélő véleménye szerint az antiszemita propaganda egyik visszatérő eleme, a vérvád szellemiségét idézte fel.

2013. január 30. 08:09

Martin Ivens, a The Sunday Times ügyvezető főszerkesztője kedden találkozott a brit zsidó közösség vezetőivel, és a megbeszélések után kiadott esti nyilatkozatában közölte: az újság nevében fenntartások nélkül bocsánatot kér az egyértelműen sértő karikatúráért. Ivens rettenetes hibának nevezte a rajz megjelentetését, hozzátette ugyanakkor: a zsidó közösségek is tudják, hogy a The Sunday Times „undorral viseltet” az antiszemitizmus iránt.

Gerald Scarfe, a zsidó szervezetek körében világszerte felháborodást keltő karikatúra alkotója kedd este szintén bocsánatot kért. Scarfe, aki 1967 óta dolgozik a The Sunday Timesnak, saját honlapján közzétett nyilatkozatában leszögezi, hogy nem antiszemita, és soha nem is volt az, a karikatúrával megfogalmazott kritika nem a zsidó népre, hanem Netanjahura vonatkozik. A neves rajzoló közölte: „ostoba módon” nem tudatosult benne, hogy műve éppen a holokauszt emléknapon jelenik meg, és elnézést kér a „nagyon szerencsétlen időzítésért”.

Az újság az izraeli parlamenti választások kapcsán közölte a rajzot, amely Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt ábrázolja egy fal építése közben. A fal tégláit összetartó habarcs vértől vörös, és a téglaközökből palesztin fejek, végtagok lógnak ki. A rajzon – amelynek alkotója Gerald Scarfe, a patinás brit lap veterán politikai karikaturistája – a „Folytatódik-e a béke bebetonozása?” ironikus felirat olvasható.

A brit zsidó szervezetek és hitközségek képviselőinek tanácsa – The Board of Deputies of British Jews – már hétfőn a brit sajtópanaszügyi bizottsághoz (PCC) fordult a karikatúra ügyében. A szervezet szerint az, hogy The Sunday Timesban megjelent rajzon az izraeli miniszterelnök vért használ a habarcshoz, és palesztinokat falaz be, „sokkoló módon emlékeztet” a vérvád azon képi illusztrációira, amelyeket „a virulensen antiszemita arab sajtó” egyes orgánumaiban lehet látni.

E képi elem használata annál is inkább gyomorforgató, mivel a karikatúra a holokauszt emléknapon jelent meg – állt a brit zsidó szervezetek képviselőtestületének közleményében. A nyilatkozat szerint a rajz mondanivalója messze túlmegy az izraeli politika méltányos és ésszerű bírálatán.

Korábban a The Sunday Timest gondozó brit sajtócég tulajdonosa, Rupert Murdoch ausztrál-amerikai média-nagyvállalkozó is bocsánatot kért a karikatúra miatt. Murdoch Twitter-üzenete szerint Gerald Scarfe rajzai soha nem a The Sunday Times saját véleményét tükrözik, ettől függetlenül azonban „nagy bocsánatkéréssel tartozunk e groteszk, bántó karikatúráért”.

Összesen 140 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Thasaidon
2015. február 07. 23:20
A jogi vs. társadalmi szempontok különbségét valóban nem gondoltam végig. Ugyanakkor a hozzászólásom második bekezdése megválaszolja az ellenvetésed. Az éttermi böfögés elítélése pedig nem említhető egy lapon a végletesen kritikus karikatúrával. Az előbbi az együttélés hétköznapi, közvetlen formáira vonatkozik, a másik a világ eseményeiről alkotott vélemények formálódására. Az elképzelés, hogy Izrael egy agresszív állam, egy a lehetséges vélekedések közül, hogy ez tényszerűen igaz-e vagy sem, más lapra tartozik. Ráadásul ebben az ügyben fel sem merült, hogy a lap szándékos zsidóellenes provokációt végzett, vagy a zsidók üldözésére szólított volna. Az általad említett társadalmi elítélés ugyanazt eredményezi, mint ha az állam tiltaná a közlést: első ránézésre diszkreditálódik egy szempont, nem azért, mert tényszerűen alaptalan, hanem mert csak. Én ezt nem tartanám a kulturális emelkedettség csimborasszójának. A közösség elvárásaira való, általad tett hivatkozás ráadásul azért is érdekes, mert pl. a drogliberalizáció vagy a melegek jogainak kérdésében elég határozottan a közösség elvárásai ellen foglalsz állást, úgyhogy pontosíthatnád az elvi alapjaidat. Ennek híján leginkább csak egy morális piedesztálról prédikálsz.
Thasaidon
2015. február 07. 23:20
Pedig a szólásszabadság mint emberi jog, amelyekbe te nagyon szerelmes vagy, arról szól, hogy "azt írok/rajzolok, amit akarok". Még akkor is, ha a kritika a végletekig sarkított. Akár Netanjahuról van szó, akár Orbánról, akárkiről. Az más kérdés, hogy a holokauszt-emléknapos egybeesés tényleg nem kellett volna, ennek alapján szerintem is helye van egy bocsánatkérésnek. Bár tudjafranc... A holokauszt-emléknap még akár kommunikációs értékkel is bírhat. Ki lehet vele fejzni azt a vélekedést, hogy Izraelnek nem kellene egy más népcsoporttal szemben kirekesztően viselkedése, mikor a zsidóság is elszenvedte ezt a XX. században (függetlenül attól, hogy az izraeli-palesztin konfliktusban kinek mennyi vaj van a füle mögött, ebbe nem akarok, nem is tudnék mélyen belemenni). Akár volt ilyesmi mögöttes szándéka a rajzolónak/a lapnak, akár nem, ez olyan vélemény, ami szerintem megfér a szólásszabadság keretei között, akkor is, ha az ezt kifejező személy kifejezetten tévesen ítéli meg a közel-keleti konfliktust. Másrészt pedig kérdéses, mennyire helyénvaló egy nyilvánvalóan összetett helyzetet olyan sarkított módon ábrázolni, mint az inkriminált képen. Ez azonban önmagában az újság kizárólagos belügye.
egysegelem
2013. augusztus 10. 11:46
Nem Anglia, es nincs beszarva, egy lap szerkesztoje es tulajdonosa atlatta tettenek sulyat, es rajott a kovetkezmenyekre, es elnezest ker. Hibazni lehet, nem ezen mulik egy orszag kulturalis minosege, hanem azon, hogyan reagalod le a torteneseket.
heep
2013. augusztus 10. 11:46
Facepalm. Te ennyire idióta vagy? Na mész Te is a selejt dobozomba. Kevesen vannak ott, de Te megszolgáltad. Egyszerűen szellemi környezetszennyezés amit csinálsz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!