Együttműködne Vajnával az MMA

2013. február 06. 15:14

A Magyar Művészeti Akadémia főtitkára szerint a köztestület nem a források felett kíván rendelkezni, hanem azok „minél hasznosabb elköltésében” segédkezne.

2013. február 06. 15:14

Kucsera Tamás Gergely a HírTv Rájátszás című műsorában elmondta: úgy gondolja, Andy Vajna kormánybiztos együtt fog működni velük, és egy korábbi „jó hangulatú beszélgetésen” már arra jutottak, hogy a munkát közösen érdemes végezniük. A főtitkár kijelentette: a kormánybiztos szavaival ellentétben Vajnának nem lesz a főnöke Fekete György, hiszen pozíciójából fakadóan kizárólag a kormányfő tekinthető felettesének. Kucsera úgy fogalmazott: „az MMA nem feltétlenül diszponálna források felett”, viszont részt kívánnak venni abban a folyamatban, mely a források minél hasznosabb elköltése érdekében játszódik le.

A főtitkár szerint „régen nem arról van szó, hogy művészeti kérdésekről vitázunk”, és, tekintve hogy Fekete már egy közgyűlésen elnézést kért azért, ha szavaival valakit megbántott, a kérdés immár lezártnak tekinthető. Kucsera úgy gondolja: a külföldi kritikák a belföldi kritikák visszhangjainak tekinthetőek, és az itthoni „ócska színvonalú nyilatkozatok” csak azt tartják lényegesnek, hogy a tagság művészi kvalitását megkérdőjelezzék, emberileg pedig gyengének mutassák be az MMA–ban maradókat.

A Magyar Művészeti Akadémia „a művészi kiválóságot és az emberi értékeket tekinti a tagság alapfeltételének” – jelentette ki Kucsera Tamás Gergely; aki ugyanakkor elmondta, hogy a tagsággal együtt a belépőknek vállalniuk kell, hogy elköteleződnek a nemzeti kultúra mellett. Az MMA céljait tekintve kifejtette: „egy művészeti köztestület nem kíván a szó állami értelmében igazgatni, csak segíteni szeretné a hazai kortárs művészetet”.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Secnir
2013. február 06. 19:16
"„az MMA nem feltétlenül diszponálna források felett”, viszont részt kívánnak venni abban a folyamatban, mely a források minél hasznosabb elköltése érdekében játszódik le." én is részt kívánok venni abban a folyamatban, ami arról szól, hogy megfigyeljem, hogy az adóforintjaimat hogyan költik el. jaj! hogy nem engednek oda? betekintési jogom sincs? nem tudhatom meg, mire költik? akkor a JBQA-at.
Potymog
2013. február 06. 18:56
"„az MMA nem feltétlenül diszponálna források felett”, viszont részt kívánnak venni abban a folyamatban, mely a források minél hasznosabb elköltése érdekében játszódik le" A saját szempontjukból biztos hasznos lesz. Nem lehetne valahogy objektívebben osztogatni a forrásokat?
ciseaux
2013. február 06. 17:54
ps: Ja, ésd a filmesek! Azok meg csak akkor lehessenek akárminek a tagjai, ha elértek egy kort, és büszke lehet rájuk a NEMZET. Mert magát a Magyar Művészeti Akadémiát is csak olyanok töltsék föl, akikre büszke lehet a NEMZET. Mert volt értelme rájuk költeni az adófizető keservesn megkeresett milliárjait.
ciseaux
2013. február 06. 17:49
A filmkészítés a legdrágább "művészeti eszköz", mert pl. az írás csak a papír tényezője volt hajdan, most már csak a villanyszámlát fizesse az író, meg legyen egy használt lap-top-ja...Kossuth szobrot csak állami pénzből lehetett csinálni eddig is, és kiment a divatból. (Tessék, Horthynak is csak fából tudtak még faragtak egyet...) Festeni az már más, mert a jó festék az arany árával egyenlő, egy 2 tonnás gránittömb mozgatásához saját építőipari vállalkozás kell...) Mi magyarok megint elkúrtuk, most éppen a Művészeti Akadémia ügyében, mert ami nincs azt az állam hozza létre... Nem! Azt a művészek hozzák létre, talán és kizárólag életművük és elért koruk miatt, kezdetben csak 10-15-en, akik többségi választás alapján engedik be az új tagokat. A két nap alatt létrehozott izé, már az autómatikusan tagok miatt is halálra volt ítélve. Most kéne abba hagyni, míg az egész nem lesz egy 2/3-os sártenger.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!