Pintér István: Nemcsak szankcionál, partner is az NFH

2013. február 27. 12:12

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója szerint az NFH megalakulásakor olyan fogyasztóvédelmi szervezet működtetését tűzte ki céljául, amely nem csupán szankcionálja, hanem partnerének tekinti a vállalkozásokat.

2013. február 27. 12:12

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) megalakulásakor olyan fogyasztóvédelmi szervezet működtetését tűzte ki céljául, amely nem csupán szankcionálja, hanem partnerének tekinti a vállalkozásokat – jelentette ki az NFH főigazgatója szerdán Egerben. Ennek érdekében vezették be a pozitív vállalkozói listát, a Fogyasztóbarát tanúsítvány rendszerét, útjára indították a Nemzeti fogyasztóvédelmi konzultációt, a Nemzeti fogyasztói termékkosár programot, illetve felsőfokú fogyasztóvédelmi képzések indultak el – közölte Pintér István a Járási Fogyasztóvédelmi Napok nyitórendezvényén. Elmondta: a pozitív listára eddig több mint 1800 olyan jogkövető vállalkozás került fel, amelyek ellen nem érkezett fogyasztóvédelmi panasz. A Fogyasztóbarát tanúsítványt eddig 7 vállalkozás vehette át. Olyanok pályázhatnak erre, amelyek valamennyi hatóság feltételeinek megfelelnek, illetve a jogszabályi követelményeken túl, plusz szolgáltatást nyújtanak ügyfeleiknek.

A havonta frissülő Nemzeti fogyasztói termékkosárba olyan árucikkek kerülhetnek bele, amelyek valamilyen elismerésben részesültek, illetve a vásárlók is folyamatosan szavazhatnak ezekre az NFH honlapján. Ugyanakkor megindult a felsőfokú szakképzés, illetve főiskolai képzés keretében a fogyasztóvédelmi oktatás. Reményeik szerint, hamarosan egyetemi szinten is indul fogyasztóvédelmi szak - sorolta a főigazgató. Hangsúlyozta, hogy a fogyasztóvédelmi napok elindítását a járási kormányhivatalok rendszerének bevezetése miatt indítják útjára. Ezek keretében az egyes járásokban működő vállalkozásokat tájékoztatják az aktuális szakmai kérdésekről, a panaszügyintézés, a minőségi reklamáció intézésének szabályairól, a jogszabályi változásokról, különös tekintettel, a többi között a rezsicsökkentéssel kapcsolatos intézkedésekre.

A tanácskozás megnyitóján Nyitrai Zsolt, Heves megyei országgyűlési képviselő (Fidesz) úgy vélekedett: az NFH példát mutat abban a tekintetben, hogy egy hatóságnak, nem csupán „noszogatnia”, hanem dicsérnie is kell a vállalkozásokat. Kiemelte, hogy a járási kormányhivatalok felállításával egyszerűsödött a vállalkozók ügyintézése is, hiszen a hivatalok este 8 óráig, vagyis a hivatalos munkaidő után is nyitva tartanak. A nyitórendezvényen Fogyasztóbarát tanúsítványt vehetett át az Answer Bau Hungária Építőanyag Kereskedelmi Kft. ügyvezetője, illetve a pozitív minősítést négy kisvállalkozás képviselője.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orbán(c)
2013. február 27. 12:54
Hozzám is kijöhetne valami agyas Nemzeti majom lenne mit mondanom neki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!