Rétvári: Az új Ptk. kiterjeszti a szabadságjogokat

2013. február 27. 18:15

A kereszténydemokrata Rétvári Bence egy konferencián kijelentette: az új Polgári Törvénykönyv erősíti a felelős állampolgári magatartást, a privát autonómiát ás az önrendelkezést. Az LMP-s Schiffer András a törvényalkotást elszalasztott lehetőségnek nevezte az emberi méltóság védelmének és a globalizáció szabályozásának ügyeiben.

2013. február 27. 18:15

Az új polgári törvénykönyv a szabadságjogok kiterjesztését, a felelős állampolgári magatartást, a privát autonómiát, az önrendelkezést erősíti – mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára Budapesten, a Mathias Corvinus Collegiumban tartott szerdai konferencián.

Az államtitkár kiemelte a jogegység fontosságát is, és arra célozva, hogy e téren még van tennivaló, megjegyezte: a felszámolás felé sodródó cégek furcsa módon kelet-magyarországi, dél-dunántúli megyékbe vándorolnak. A napokban kihirdetett, 2014. március 15-én hatályba lépő magánjogi kódex újdonságait sorolva a kormánypárti politikus megemlítette a szülőtartást, a sérelemdíjat, a közszereplők bírálhatóságának kiszélesedését és az olyan új szerződéstípusokat, mint például a faktoring, a lízing és a franchise. A kereszténydemokrata politikus szerint sajnálatos lenne, hogyha az élettársi kapcsolatokat szabályozó három-négy vitássá tett paragrafus határozná meg a közvéleménynek az új kódexről alkotott véleményét.

Schiffer András LMP-s képviselő előadásában az új Ptk. megalkotása során elszalasztott lehetőségeket sorolta. Többek között azt, hogy nem folytatódott az emberi méltóság és emberi jogok kiterjesztésének folyamata, nem reagált a jogalkotó a közpénzeket fenyegető káros jelenségekre, a globalizációra és az ökológiai válságra. Az ellenzéki politikus szerint veszélyben van a közpénzek átláthatósága, miután „összetörték az üvegzsebet”, és az üzleti titok mögé bújhatnak a köztulajdonban lévő cégek.

Schiffer András szerint hatékony polgári jogi lépéseket kellene tenni a lánctartozások visszaszorítása és a fogyasztóvédelem terén. Az átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű offshore cégektől pedig meg kellene tisztítani az országot, a nagy szennyezőknek pedig fokozottabban kellene viselniük a felelősséget tevékenységük káros következményeiért – mondta. Rétvári Bence a felvetett kérdésekkel kapcsolatban kifejtette: az üvegzsebszabályok sarkalatos, kétharmados törvényben lesznek szabályozva, az offshore cégeket pedig az alaptörvény tiltja el a közpénzektől.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
G. Pantyelejevics
2013. február 27. 22:10
az új PTK a közpénzek elsikkasztásának "jogát" kiterjeszti. ha erre gondolt Rétvári, akkor igaz.
huttinger
2013. február 27. 21:36
"""Rétvári: Az új Ptk. kiterjeszti a szabadságjogokat""" Ahogy a előzetes regisztráció is kiterjesztette volna a választójogot.
orbán(c)
2013. február 27. 19:32
Én elvoltam a régivel is.Nem érdekel ez se.
James
2013. február 27. 19:11
Ha ti mondjátok, akkor ez biztos nem igaz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!