Fekete György: '48 csoda volt, nem válhat közhellyé

2013. március 13. 15:15

Ami a magyar történelemben csoda volt, nem válhat közhellyé – hangsúlyozta az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szerdai ünnepi délutánján elmondott köszöntőjében az MMA elnöke.

2013. március 13. 15:15

Fekete György az MMA ünnepségén tartott beszédében rámutatott: azért nem méltatja hosszasan 1848 hőseit és eseményeit, mert azoknak nem szabad közhellyé válniuk. A művészeti akadémia elnöke ehelyett arra szólította fel az ünnepi műsor hallgatóságát: idézzék fel magukban életük legszebb, március 15-hez kötődő emlékeit.

Hozzátette, ő maga 1990. március 15-re emlékszik vissza legszívesebben, amikor hat héttel az első rendszerváltó választás előtt a budai Gesztenyéskertben fegyveres rendőrök sorfala és több ezres közönség előtt tartottak többen emlékbeszédet. Erre az alkalomra írt és ott elmondott versét Fekete György a Duna Palotában összegyűlt közönség előtt is felolvasta.

A Magyar Művészeti Akadémia ünnepi délutánján az Emberi Erőforrások Minisztériumát Halász János kultúráért felelős államtitkár és Hammerstein Judit helyettes államtitkár képviselte. A hazai és határon túli néptáncos és hagyományőrző csoportok műsorát követően az MMA tagozati üléseket tart, amelyeken tagozati díszokleveleket adnak át.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2013. március 13. 15:44
Nem vált közhellyé. Sőt méltó helyét sem foglalta el a magyar történelemben. Tessék megnézné ki va a húszezresen. Hát nem Kossuth Lajos. De elég figyelni a politikusok, például az elnök nyilatkozatait is. Még mindig sok a labanc, úgyhogy 1848-1849 nem válhat közhellyé. Sokan nem szeretik ma sem a magyar szabadságot és függetlenséget sajnos. :-(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!