Tavaly már a kábeltévék bevételei is csökkentek

2013. március 07. 18:18

Tovább csökkent a televíziók reklámbevétele 2012-ben, a megelőző három évhez hasonlóan. A mintegy 6,1 milliárd forintos visszaesés következményeként a tévék összesen 48,7 milliárd forintos bevételt értek el tavaly - állapította meg a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) és az Ernst and Young közös felmérése.

2013. március 07. 18:18

A felmérés a rádiós piac 90 százalékát lefedő adók adatai alapján 6,8 milliárd forintos teljes bevételt összegzett erre a szektorra. Ez azonban nem vethető össze a 2011-re mért 4,6 milliárd forintos bevétellel, mert annak megállapításához csak a piac 75 százaléka szolgáltatott adatot.

Az 54 televízió – amelyek a nézettség alapján a piac 99 százalékát fedik le – és 111 rádió által szolgáltatott adatok a bartertevékenységeket vagy az egyéb, például az sms-ekből származó bevételeket nem tartalmazták, a kedvezményeket azonban figyelembe vették a készítők.

Kovács Krisztián, a MEME elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, hogy a televíziók bevétele 2008 óta 30 százalékkal esett vissza. Az adatokból kiderül, hogy míg 2011-ben 54,9 milliárd forintos bevétele volt a szektornak, addig 2010-ben még 58,3 milliárd reklámbevételük volt a televízióknak.     Tavaly a földi sugárzású adókhoz 35,3 milliárd forintnyi bevétel jutott – annak ellenére, hogy a nézőknek mindössze a felét vonzzák ezek a csatornák –, a kábelen vagy más módon fogható csatornák pedig 13,4 milliárd forinttal gazdálkodhattak. A nem közvetlen reklámokból származó bevételek ugyanakkor 25 százalékos emelkedést mutattak, és megközelítették a 3,7 milliárdot. Havas István, az Ernst and Young vezérigazgatója ezt annak tudta be, hogy lehetővé vált a termékek megjelenítése a műsorokban.

A vizsgálat készítői a rádiók esetében nem tapasztaltak változást a közvetlen reklámok és a támogatott műsorok bevételeinek arányában. Míg előbbi összesen 5,9 milliárd forintot eredményezett a csatornáknak, a szponzoráció 900 millió forintot tett ki.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!