Az IPOSZ mikrovállalkozások hitelhez jutását sürgeti

2013. április 05. 08:20

Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége elnöke jó elképzelésnek tartja a jegybankelnök által csütörtökön bejelentett növekedési hitelprogramot, de fontosnak tartja, hogy eljusson a mikrovállalkozásokhoz is.

2013. április 05. 08:20

A szervezet elnöke csütörtökön az MTI-nek elmondta: különösen kedvezőnek tartja a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak biztosítandó 250 milliárd forintos refinanszírozási hitelkeretet, illetve azt, hogy a kereskedelmi bankok a forrásra maximum 2 százalékos kamatot számíthatnak fel, ezt esetleg egy 0,5 százalékos garancia-díj növelheti. Szintén fontos lépésnek ítéli a további 250 milliárdos keretet, amelyből a kkv-knak devizahitel-kiváltó lehetőséget biztosítanak.

Várják a Magyar Nemzeti Bank és a kereskedelmi bankok közötti egyeztetés kimenetelét, és bíznak benne, hogy a jegybank végigviszi elképzeléseit – közölte Németh László.

Az IPOSZ elnöke kitért arra is: az új forrás a gazdaságot akkor élénkítené igazán, ha valóban hozzájuthatnak a hazai tulajdonú cégek, főként a kisebbek. A növekedési hitelprogram akkor éri el a célját, ha ehhez olyan kormányprogram is társul, ami megmozgatja a kis- és mikrovállalkozásokat, mert az ott termelődő pénz visszakerül a hazai gazdaság vérkeringésébe, illetve a belső fogyasztói piacra – fejtette ki.  

Németh László példaként kiemelte az építőipart, amely az élénküléssel jelentős számú mikro- és kisvállalkozásnak tudna munkát adni.

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viktus
2013. április 05. 11:11
Nem jó ötlet az kidobott pénz. Először magasabb szinten kell megteremteni az alapokat gyárak stb. aztán a következő lépcsőben a mikro vállalatokat fejleszteni, ha már van piac, ha vannak munkahelyek ahol az emberek keresnek pénzt amit eltudnak költeni. Önmagában egy zöldséges hiába kap pénzt attól nem tud eladni több zöldséget ... nem mennek többen fodrászhoz ... nem festetik ki a lakást stb.
Laibach
2013. április 05. 10:51
Reméljük, hogy nem olyan lesz az egész kiosztása mint ami a földpályázatoknál tapasztalható volt. Sógor koma, műkörmös jó barát. Azt mondják a vállalkozó ismerőseim, hogy ok.hogy kapok hitelt de mit csináljak vele? Mit fejlesszek ebben a gazdasági környezetben??? Az embereknek nincs pénzük, vegetálnak, a vállalkozásokkal együtt. A fogyasztást kellene ösztönözni, a járulékokat, az áfa-t meg csökkenteni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!