Dohány-törvényeket módosítana Lázár

2013. április 25. 19:23

A fideszes politikus szigorítaná a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról, illetve a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényt. Garantált tíz százalékos kiskereskedelmi árrést vezetnének be, hogy azoknak a vállalkozóknak is biztosítsák a jövedelmezőséget, akik elsősorban vagy kizárólag dohánytermék árusításából akarják biztosítani a bevételeiket.

2013. április 25. 19:23

Tovább szigorodik a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény, amelynek módosítását Lázár János egyéni képviselői indítványként csütörtökön nyújtott be. Ennek kapcsán a politikus az MTI-nek elmondta, hogy a törvény a népegészségügyi szempontokat alapul véve, a fiatalkorúak védelme érdekében tovább szigorodik: egyértelmű céllá válik, hogy a dohánybolt célközönsége kizárólag a felnőtt lakosság lehet.

Lázár János felidézte: annak érdekében, hogy a családi vállalkozások megélhetése biztosított legyen, a dohánytörvény első módosítása lehetővé tette – a dohánytermékek mellett – egyéb árucikkek, egyebek között szeszes italok, kávé vagy újságok árusítását. A mostani módosítás egyik kiemelt célja, hogy egy megfelelő – tíz százalékos mértékű – kereskedelmi árrés garantálásával azok a dohánytermék-kiskereskedők is biztosíthassák a dohánybolt szerény jövedelmezőségét, akik elsősorban (vagy kizárólag) a dohánytermékek forgalmazásából kívánják bevételeiket biztosítani.

A módosítás emellett a dohánytermékek szponzorációja tekintetében is szigorítási céllal lép fel: a javaslat előrehozza a tiltott szponzoráció szabályainak bevezetését, megakadályozva, hogy a dohányipar egyes szereplői a kiskereskedőket kiszolgáltatott helyzetbe hozzák.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
párizsi
2013. április 26. 09:04
Miután a FIDESZ haverok megkapták a dohány piacot, hát az lenne a kérdésem, hogy a 10%-s árrés extraprofit e, vagy nem?
szellemi honvédő
2013. április 26. 08:42
Ez a kétlábon járó tetű (Lázár) elnézte, ogy a cigarettán 3% haszon legyen, és most hogy minden haver kapott a koncból, kevesli a garantált hasznot. Te tróger, nem ez ellen ugattatok a közműszolgáltatóknál? Hogy ne legyen extraprofit? A nyolc százalék az extraprofit,a tervezett 10% meg nem lesz az, a cigaretta garantált haszna alkalmával? A rohadt kurva korrupt anyátokat!
Omega2010
2013. április 26. 08:33
20 évre gyrekek:))) "Lázár János egyéni képviselői indítványa szerint a „legkisebb kereskedelmi árrés a dohánytermék – adókkal nem csökkentett – kiskereskedelmi eladási árának 10 százaléka” lenne. Ez most mindössze 3-4 százalék körül van, vagyis 250 százalékos emelést szeretne. Mindezt rögtön azután, hogy kiderült, az ő barátja és számos más politikus szerezte meg az engedélyt húsz évre nemzeti dohányboltok üzemeltetésére." http://www.hir24.hu/belfold/2013/04/25/kicsinek-talalja-a-trafikok-hasznat-lazar-janos/ Soha nem volt még ilyen gyökér kormányunk. Gratula azoknak, akik még mindig fidesz szimpatizánsok.
párizsi
2013. április 26. 07:51
Lázár! Meséljél a Continentalról! Hány haver is nyert abban a cégben?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!