Lényegében visszavonta vallomását a Hagyó-per egyik tanúja

2013. május 07. 17:30

Az egyik tanú lényegében visszavonta vallomását azt állítva, hogy a bíróságon felolvasott nyomozati vallomás nem az övé. Erről a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalásán beszélt.

2013. május 07. 17:30

Az utóbbi húsz évben több magyarországi bűnügy kapcsán ismertté vált tanú azt állította, hogy egy általa felkért, nem a BKV Zrt.-vel kapcsolatos szerződés ügye miatt felbérelt magánnyomozó jelentéseit tárták elé, majd írták le, amikor a nyomozati szakban kihallgatták. „Ha beidézik azt a nyomozót, szívesen elmondom a szemébe is, hogy mi történt a kihallgatás alatt” – mondta a tanú Homonnai János ügyész kérdésére válaszolva. A tanút a Sportlife Media Kft. és a BKV Zrt. között kötött szerződés körülményeiről kérdezték, mert a férfi egy Seychell-szigeteki bejegyzésű offshore vállalkozás megbízottja volt. A külföldi cég a Sportlife Media Kft. ötvenszázalékos tulajdonosként szerepelt a cégbejegyzésben.

A tanú kérdésre válaszolva elmondta: a Sportlife Media Kft. a „sport körül” tevékenykedett, de meglehetősen magas volt a kintlévősége a cégnek, ezért ezek behajtásával foglalkozott. A vádlottak padján ülő személyekkel kapcsoltban hangsúlyozta, hogy nem ismeri őket. Nyomozati vallomásában arról is szólt, hogy a vád időszakában a Sportlife Media Kft.-nél is érdekelt volt újságírótól azt hallotta, hogy a BKV Zrt. tenderén nyertes cégeknek a megnyert összeg jelentős részét „vissza kellett osztani”. A volt újságírót is beidézte tanúként a bíróság, de egy orvosi igazolással kimentette magát, ezért kihallgatására később kerül sor.

A Sportlife Media Kft. ügyvezetőjét is tanúként hallgatták meg a BKV Zrt. és az általa képviselt cég közötti szerződés ügyében. A közlekedési vállalat egy Mikulás-napi rendezvény lebonyolítását rendelte meg a Sportlife Media Kft.-től, mely az ügyvezető szavai szerint „először akart a közszolgálat területén” munkához jutni. A tanú elmondta: amikor „megnyerték” a szerződés szerinti esemény megrendezést, már tudták, hogy nem tudják azt teljesíteni, ezért a Sportlife Media Kft.-nél is érdekelt volt újságíró által ajánlott F.F.V.D. Bt.-vel – a M. László tizenkettedrendű vádlott cége – kötöttek szerződést. A vádirat szerint a Hagyó Miklós mellett kommunikációs tanácsadóként dolgozó H. Éva hatodrendű vádlott 2007 nyarán közölte R. Miklós nyolcadrendű vádlottal, a BKV Zrt. akkori kommunikációs vezérigazgató helyettesével, hogy lesz egy év végi program, melyet a Sportlife Media Kft. fog megrendezni.

A vádirat szerint a Sportlife Media Kft. és az F.F.V.D. Bt. már a BKV Zrt.-vel való szerződés megkötése előtt megállapodott arról, hogy a Sportlife Media Kft. csak a nevét adja a szerződéshez. A BKV Zrt. a rendezvény ellenértékét, 11,94 millió forintot átutalta a Sportlife Media Kft.-nek, mely 11,3 millió forintot tovább utalt az F.F.V.D. Kft.-nek. Az F.F.V.D. Bt. 2007-ben két alkalommal közvetlenül tudott szerződést kötni a BKV Zrt.-vel gyermeknapi és a sulikezdés elnevezésű rendezvények megtartására, melykért több mint 27 millió forintot kapott, a Mikulás-napi rendezvényért pedig 2008 januárjában további 11,3 millió forint érkezett a számlájára. A vádirat szerint a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes mellett dolgozó H. Éva hatodrendű vádlott élettársa cégének úgy próbált munkát és jól fizető megbízásokat szerezni, hogy közbenjárt érdekében a BKV Zrt.-nél.

Az F.F.V.D. Bt. akkori tulajdonosa, M. László tizenkettedrendű vádlott és a per hatodrendű vádlottja, M.-H. Éva ma férj és feleség. A főügyészség szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintnál nagyobb vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak. Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró május 9-én tanúkihallgatásokkal folytatja a bizonyítási eljárást.

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. május 08. 09:18
Nyugi, még van tanú! Ez egyik pl. a pécsi önkormányzat buszos cégénél vezérigazgató. Ezt kapta, mert beismerte a bűnösségét, de Hagyóra vall. Köszönjük szépen a köztörvényes bűnöző vezérigazgatót. Csak ne hogy ő is visszavonja a vallomását. Véleményem szerint a Hagyó ügy elég nagy disznóság volt, tisztességes módszerekkel is meg lehetett volna fogni. De azzal, hogy a Fideszisztán nekilátott hamis tanukat és eseteket gyártani, egyre csak távolodik az elszámoltatás esélye. Ha el nem száll végképp.
székely
2013. május 08. 08:21
Virág elvtárs én nem hiszek Dániel elvtárs bűnösségében.
Sebaj Tóbiás
2013. május 08. 07:53
Bakker, a fidezs még egy rendes koncepciós perhez is impotens.
hazug politikusok
2013. május 08. 05:13
Hagyó nem Zuschlag ő hajlandó mindent kitálalni például már nincs nyomozás Orbán Anita férje ellen aki 300 millió forintot lopott a bkv-tól és a Vitézy ccsalád helyi téma újságja ami 200 milliót kapott bkv reklámokra. Mindkét oldal keményen benne van a lopásban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!