Fidesz: 38 hónapja nő a foglalkoztatás

2013. június 30. 13:35

Hoppál Péter szerint 38 hónapja töretlenül nő Magyarországon a foglalkoztatás, a szocialisták pedig nincs erkölcsi alapjuk kritika megfogalmazására a munkaügyi folyamatokkal kapcsolatban.

2013. június 30. 13:35

A foglalkoztatás 38. hónapja töretlenül nő Magyarországon – mondta Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője vasárnap Pécsett, reagálva a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága szocialista elnökének szavaira.

Gúr Nándor, az MSZP alelnöke aznapi sajtótájékoztatóján egyebek mellett arról beszélt, hogy miközben a 4 órában foglalkoztatottak száma nőtt, addig a 8 órás munkavállalók száma csökkent, ám a statisztika ezeket „egy kalap alá veszi”. Kifogásolta azt is, hogy jelenleg 27 százalékos a munkanélküliségi ráta a pályakezdő 15-24 év közötti korosztályban, illetve a versenyszférában évente 20-40 ezerrel csökken a dolgozók száma, 500 ezer ember pedig külföldön vállal munkát.

Hoppál Péter úgy vélte, a szocialisták érvelésével az a probléma, hogy állandóan elvitatják az ország teljesítményét. „A számok makacs dolgok, a szocialistákat kivéve mindenki tudja, hogy immár 38. hónapja, mióta a bankárkormány leköszönt, töretlenül nő a foglalkoztatottak száma Magyarországon” – hangsúlyozta a szóvivő. Közlése szerint az elmúlt 38 hónapban mintegy 160 ezer emberrel, azaz egy Pécs méretű város lakosságával többen dolgoznak, mint a szocialisták időszakában. „A legfrissebb adatok alapján 62 ezer emberrel többen dolgoznak most, mint az elmúlt év azonos időszakában” – fűzte hozzá.

Hoppál Péter szavai szerint a foglalkoztatottak száma nő, ezzel egyidejűleg a munkanélkülieké csökken. „Ezt kell folytatni, és minden, amit a szocialisták bírálatként megfogalmaznak, teljesen nélkülözi az erkölcsi alapot, hiszen az ő időszakukban mélypontra csökkent a foglalkoztatás és történelmi magasságokban volt a munkanélküliség” – fogalmazott a szóvivő.
 

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. július 01. 11:08
Hppál hazudik. Mondjuk Fideszes .....
közgép portása
2013. július 01. 07:55
Sajnos nálunk is minden második üzlet vagy bezárt, vagy most zár be. Biztosan a kiváló és jól fizető fideszes munkahelyek vonzzák őket. Megint hazudunk, amúgy Gyurcsány módra, csak narancsban!
hazug politikusok
2013. július 01. 00:15
A valóság az hogy az elmúlt 36 hónapban több mint 300 ezer ember esett ki 3 hónap után minden ellátásból. 2012-ben több mint 350 ezerrel kevesebben fizetjük az adót. 700 ezren vándoroltak ki a haldokló nyugatra. Ez év májusáig 55 ezren mentek ki Németországba dolgozni január óta.
IgazságosIzomViktor.
2013. június 30. 23:18
2010 óta nagyjából 201 ezer ember dolgozott/dolgozik közmunkában(1 napot,vagy többet).Itt a nagy trükk és ott,hogy nagyon sokan kerülnek ki a munkaügyi nyilvántartásból,mert a 22 800 Ft os orbitális segélyt csak akkor kapja a következő évben ha 30 nap munkát végzett az előző évben.És ezt sokan nem tudják teljesíteni.Tehát az hogy hány munkanélkülit tartanak számon nem sokat jelent,és az sem hogy hányan dolgoznak(a közmunka miatt).A statisztika úgy lenne értelmes,hogy hány új,tartós munkahely töltődik be olyanokkal,akik tartós munkában dolgoznak.Ilyen statisztikát a kormány nem rendel,mert nagyon siralmas lenne az eredmény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!