Orbán: Megtaláltuk a válságból kivezető utat

2013. június 18. 18:28

Magyarország nemcsak megtalálta a válságból kivezető utat, hanem a magyar emberek közös terveket is kovácsolnak a jövőre – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Tamásiban, a város sportcsarnokának avatásán.

2013. június 18. 18:28
„Az, hogy ez megtörténhetett, a magyar embereknek köszönhető, akik elvégzik a munkájukat, befizetik az adójukat, és törődnek a közösségeikkel. Ők vezették ki velünk együtt Magyarországot a válságból” – tette hozzá a kormányfő.
 
A 498 millió forintos beruházással, 350 millió forintos társasági adókedvezmény-támogatással épült sportcsarnokra utalva azt mondta, hogy a létesítményt olyan időszakban „állítja elő” Magyarország, amikor az egész világ, de legalábbis annak európai része válságoktól szenved.

„Mi, magyarok komoly örökséget is kaptunk, az előző politika örökségét, amely tíz országból kilencet hanyatt rántott volna” - jegyezte meg, majd úgy fogalmazott: három év elteltével beruházásokról, gyermekeink neveléséről, sportcsarnokokról beszélünk, olyan dolgokról, amelyeket „csak jómód idején szoktak megengedni maguknak európai gazdasági rendszerek”.

Összesen 397 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szalámis hegedű
2013. június 19. 10:07
Egy évtizede még Csehországgal versenyeztünk, ma Bulgáriával és Romániával – összegzi az ország versenyképességének romlását Chikán Attila közgazdászprofesszor, a Corvinus Egyetem volt rektora, aki az első Orbán-kormány gazdasági minisztere is volt.
tatka46
2013. június 19. 09:52
Mennyi hülye ember van itt, saját pénzük ellensége. Miért van az,hogy Varga bejelenti ezeket a megszorításokat és a jobboldal kommentelői , sírva könyörögnek, hogy még, még még ennyi nem elég.Ép elméjüek egyálltalán, még ha fideszesek is ( az az nem épelméjüek) a zsebükre megy de nagyon. Meg lehet ezt magyarázni?
pedroamigo
2013. június 19. 09:48
"Orbán: Megtaláltuk a válságból kivezető utat" Stadionok épülnek, hogy Lajos is jól lakjon mi meg kaptunk a pofánkba egy nemmegszorítás. Íme a kivezető út. A narancsos ügynök-oligarcha dagad, a magyar meg soványodik...
szalámis hegedű
2013. június 19. 09:23
Az olcsóbb alapélelmiszerek ára 30 százalékkal is nőhet az elektronikus útdíj rendszerének bevezetése miatt - idézte szerdai számában az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) figyelmeztetését a Világgazdaság. Egyelőre még drága és rögös az az út.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!