Martonyi: Nekünk is fontosak az USA alapértékei

2013. július 03. 16:56

Az Egyesült Államok olyan egyetemes értékek alapján jött létre, amelyek nemcsak az amerikaiaknak, hanem a magyaroknak és sok más népnek is fontosak, ezek a szabadság, az alapvető szabadságjogok, a demokrácia, a jogállamiság és a függetlenség – mondta Martonyi János külügyminiszter az amerikai nemzeti ünnep alkalmából rendezett szerdai budapesti fogadáson.

2013. július 03. 16:56

A tárcavezető az amerikai függetlenség 237. évfordulójának alkalmából adott fogadáson több száz meghívott előtt kiemelte: július 4-én az amerikai nemzet, az Egyesült Államok születését ünnepelik. Azokat az értékeket, amelyek ezt inspirálták, „ma együtt ünnepeljük” – közölte.

Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet beszédében hangsúlyozta: július 4. különleges nap minden amerikainak, hiszen ekkor emlékeznek meg az Egyesült Államok létrejöttéről. Ez a nap összeköti az amerikaiakat a politikai és gazdasági nehézségek közepette is, mert ekkor a szabadságot, az egyenlőséget és a demokráciát ünnepelik, azokat az értékeket, amelyek mellett kiállnak, és amelyek a jövőben is vezérlik őket – mondta. A diplomata kitért arra is, hogy már három és fél éve van Budapesten, és az idei az utolsó július 4., amelyet itt ünnepel. Megtiszteltetésnek nevezte, hogy amerikai nagykövetként szolgálhatott Budapesten, mint mondta, Magyarország nagy benyomást tett rá és a családjára, ezért nehéz most búcsút vennie tőle.

Martonyi János megjegyezte: a nagykövettel folytatják az együttműködést, mert továbbra is sok minden köti össze őket: a közösen vallott értékek és az együtt elért eredmények. Az amerikai nagykövet rezidenciáján megrendezett ünnepséget idén hawaii stílusban tartották, a vendégek közül sokan virágmintás, tarka öltözékben érkeztek. Az eseményen Pintér Sándor belügyminiszter és Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője mellett megjelentek országgyűlési képviselők és a diplomáciai testület több tagja is.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
k33
2013. július 04. 08:25
Nekünk aztán kurvára nem! Martonyi, Orbán legrosszabb választása!
Akitlosz
2013. július 03. 22:23
Nekik fontosak, de nincsen felhatalmazva, hogy az összes magyar nevében beszéljen. Csupán a magyar kormányt képviseli, nem pedig az összes magyart.
kukagyerek
2013. július 03. 20:04
Az alattvaló így nyáladzik!
ha dohányt árulsz DROGOT ÁRULSZ
2013. július 03. 19:28
az usa, meg az ő egyetemes SZABADKŐMŰVES értékei
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!