MSZP: A kormány nem nyújt megoldást a devizahiteleseknek

2013. július 24. 15:16

Az MSZP szerint a kormány továbbra sem kínált megoldást a bajba jutott devizahiteleseknek.

2013. július 24. 15:16

Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a devizahitelezés az első Orbán-kormány idején indult, és 2010-től, a második Orbán-kormány működésének következtében, a forintárfolyam gyengülése miatt vált
rémálommá”. Hozzátette: a kormány szerdai ülésén sem talált megoldást az eladósodott devizahitelesek helyzetére, az pedig, hogy a jövőben nem lehetne lakáscélú devizahitelt felvenni, nem segít a már bajba jutottaknak.

Az MSZP-s politikus közölte: az Orbán-kormány eddigi intézkedései azoknak kedveztek, akik nem szorultak segítségre, a valóban nehéz helyzetben lévőket nem segítették. Kudarcnak minősítette a Nemzeti Eszközkezelő eddigi működését, és hangsúlyozta: a végtörlesztés csak azokat segítette, akiknek jelentős megtakarításaik voltak. Józsa István korábbi javaslataikat felidézve elmondta: bérlakásprogramot indítanának, ösztönöznék, hogy a bajba jutott adósok bérlővé, majd lízingbe vevőkké válhassanak, adókedvezménnyel támogatnák, hogy a munkáltatók részlegesen vállalják át dolgozóik törlesztési terheit, és bevezetnék a magáncsődöt. Emellett a bankadóból származó pénzt a devizakitettség csökkentésére használnák fel, és átvilágítanák a bankok hitelezési gyakorlatát.

Az MSZP frakcióvezető-helyettese – lengyelországi példára hivatkozva – azt javasolta, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezdjen tárgyalásokat a svájci jegybankkal. Ennek nyomán – folytatta –, az MNB alacsonyabb árfolyamon tudná svájci frankhoz juttatni a magyarországi kereskedelmi bankokat. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán azt közölte, a kormány szándéka egyértelmű: „az időbeni és teherviselési szempontokat is figyelembe véve” a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket ki kell vezetni a hazai hitelpiacról.

Arra a kérdésre, ez alapján elképzelhetőnek tartja-e a hitelek forintosítását vagy végtörlesztését, Józsa István úgy válaszolt: a magyar és a svájci jegybank megállapodása lehetővé tenné a svájcifrank-kitettség csökkentését, megszüntetését. Ugyanakkor nem véletlen, hogy a kormány egyelőre nem döntött, az eddig kiszivárogtatott javaslatok ugyanis kivitelezhetetlenek – jegyezte meg.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bsandor
2013. július 24. 18:37
persze, a kormány nem segit...majd ti újabb devizahitelekkel fogtok segiteni nekünk.....ha nem vonjátok meg az állami támogatású forint alapú lakáshiteleket most nem itt járnánk
Text adósság
2013. július 24. 17:03
A Hatalmon lévő MSZP tevőlegesen részt vett a devizahitelesek megsegítésében. Nekem pl az évi 812.000 Ft törlesztésem mellé a nyakamba akasztott 2007-től egy évi 600.000 Ft-os tovább dolgozó nyugdíjasokat sujtóplusz adót. Kedves MSZP nem akarjátok egymást jó sűrűn szájba nemileg érintkezni (toszni)?
states
2013. július 24. 16:47
Ilyenkor ugye az első, ami beugrik, hogy nem szakad le a pofájukról a bőr. Amikor 2002-ben hatalomra kerültek az első dolguk az volt, hogy megszüntették a kedvezményes lakáshiteleket - miután az egész MSZP az utolsó Szanyi Tiborig igénybe vette, és ezzel belehajszolták az embereket a devizahitelekbe, és a kisujjukat sem mozdították értük a 8 év alatt.
1istvan
2013. július 24. 16:31
ehhez aztán pofa kell. belevittétek a sok szerencsétlent, mert lakniuk kellett és most a másik kormány nem kínál megoldást a bajban! hát ezért soha többet ti nem!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!