Megkezdték az új Puskás Ferenc Stadion tervezését

2013. augusztus 29. 15:29

A beruházásért felelős Nemzeti Sportközpontok (NSK) aláírta a szerződést a Közti Zrt.-vel az új Puskás Ferenc Stadion tervezésére. A különleges, „stadion a stadionban” koncepció szerint felépülő létesítmény első látványtervei már ősszel elkészülhetnek.

2013. augusztus 29. 15:29

Egy újabb nagyon fontos lépést tettünk annak érdekében, hogy felépüljön Magyarország új nemzeti stadionja” – mondta Vígh László kormánybiztos az MTI-nek a szerződéskötés után. „A beruházás nemcsak a labdarúgás, hanem a magyar sport, sőt az egész ország szempontjából kiemelkedő fontosságú. Egy olyan korszerű, multifunkcionális létesítmény terveinek elkészítésére szerződtünk most, amelyiknek reményeink szerint az egész világ a csodájára jár majd, és a legrangosabb sport-, kulturális, illetve szabadidős események otthona lehet.

A Nemzeti Olimpiai Központ részeként megvalósuló új Puskás Ferenc Stadion tervezésével kapcsolatos közbeszerzési eljárás végeztével az NSK az egykori Népstadion eredeti terveit készítő Középülettervező Vállalat jogutódjával, a Közti Zrt-vel kötött szerződést. A megállapodás értelmében a tervezőnek egy olyan – az egész világon különlegesnek számító - multifunkcionális létesítmény terveit kell elkészítenie, amely megfelel a Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) feltételeinek, és a labdarúgás mellett szinte az összes olimpiai sikersportágat szolgálja majd. A
stadion a stadionban” megoldással épülő létesítmény tervezése nagyjából egy évig tart, az első látványtervek már idén ősszel elkészülnek.

Vígh László hozzátette: folyamatos munkakapcsolatban áll a FIFA és az UEFA szakértőivel azért, hogy a létesítmény az összes nemzetközi előírásnak megfeleljen. Az új Puskás Ferenc Stadion körül – a kormány döntése értelmében – egy modern sportpark épül fel. A Nemzeti Olimpiai Központ részeként a Millenáris Velodrome kerékpárospálya is megújul, ennek tervezésére hamarosan nyílt nemzetközi építészeti tervpályázatot ír ki az NSK.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cochabamba
2013. augusztus 30. 00:14
komolyan, iylen nehéz néhány embernek megérteni hogy a nemzeti stadion építése és a sok elpocsékolt pénz a magyar csapatokra nem uygan az a kategória? és azokra is azért ne költsön az állam mert egy csapat tartsa el magát, meg amúgy se jár ember banoki meccse... legjobban az idegesít amikor el van mondva hogy mire másra kéne költeni... ilyen alapon a színházaktól és a galériáktól is vegyük el a pénzt mert korházat lehet építeni belőle.. meg egyáltalán, minek szórakoznak az emberek meg kultúrálódnak vagy sportolnak? dolgozzanak és kuss legyen... vagy nem,??
=nessuno=
2013. augusztus 29. 23:11
Nincs ennél fontosabb???
tabakur
2013. augusztus 29. 21:32
Ha Viktor mondjuk golfozna akkor hány golfpályát építenének az országban? Jellemző a magyarokra az ország első embere ha úgy gondolja az adófizetők pénzét korlátlanul költheti a hóbortjára.Sok iskolában meg tornaterem sincs. Fürdési lehetőségről ne is beszéljünk. Csak tűrnek,tűrnek mint a született rabszolgák. Lehet ,hogy Kertésznek igaza volt?
Pinter68
2013. augusztus 29. 20:15
Uj stadion, persze! Az kell nekünk, hiszen világhirü a magyar foci. Ezzel szemben a magyar szellemi hungarikumnak tartott, "alig" ismert Pethö intézet meg a tönk szélén áll, mert hiányzik 2-300 millio a költségvetéséböl, mert folyamatosan elvonták a költségvetési forrásaikat. De stadionok 10 milliárdokért az kell! Hogy az isten rohassza meg ezt a tetves bandát!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!