MSZP: Hűbéresi rendszert épít a Fidesz

2013. augusztus 18. 16:35

Az MSZP szóvivője szerint a Fidesz az elmúlt ezer év hagyományaiból csupán a legrosszabbakat, a hűbéresi rendszer kiépítését, a hűbéresek jutalmazásának gyakorlatát vette át.

2013. augusztus 18. 16:35

Török Zsolt telefonos sajtótájékoztatóján az MTI-nek vasárnap arról beszélt, haladó szellemű kormányt kell választani 2014-ben, amely újjáépíti Magyarországot. Az MSZP győzelmével egyaránt nyernének a nők, a kisvállalkozók, a munkavállalók és a nyugdíjasok - jelentette ki az ellenzéki politikus, akinek ígérete szerint ezeknek a társadalmi csoportoknak nagyobb jólét, több biztonság és igazságosság lesz az osztályrészük.

A hűbéri rendszer kialakulására példaként említette, hogy dandártábornoki kinevezés lett a Szilvásy-ügy egyik ülnökének a jutalma. Szívós Mária, aki határozottan lépett fel a korábbi kormányzattal kapcsolatos ügyekben, alkotmánybírói talárt kapott, a 2006-os eseményekhez „logisztikai segítséget” nyújtó Budai Gyula pedig agrárállamtitkár lett.

Török Zsolt szerint az Orbán Viktorhoz közelálló Mészáros-család Fejér megyei birtokaira az Esterházyak is büszkék lettek volna, Sánta János, Lázár János barátja pedig hű vazallusként 500 trafikhoz is közel férhetett - fogalmazott a politikus. Török Zsolt szerint a Fidesz csupán egyetlen jó hagyományt vett át Szent Istvántól, mégpedig azt, hogy tíz falunként fel kell építeni egy templomot. Csakhogy úgy módosítva: tíz falunként nem templomot, hanem stadiont kell emelni, mondta a szóvivő.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
leech
2013. augusztus 19. 11:53
Mikor mész nyolcadikba köcsög ?
Toportxán tiszteletes
2013. augusztus 19. 11:33
Csak a narancsvakegereknek nem tűnik fel hogy át vannak qrva.Pár 100 narancspolgár visz mindent és pakolja fel az offshorkk ezüsthajóra,amit nem tud eldorbézolni.
balbako_
2013. augusztus 19. 09:19
"Az MSZP győzelmével egyaránt nyernének a nők, a kisvállalkozók, a munkavállalók és a nyugdíjasok - jelentette ki az ellenzéki politikus, akinek ígérete szerint ezeknek a társadalmi csoportoknak nagyobb jólét, több biztonság és igazságosság lesz az osztályrészük." Összesen a rendszerváltás óta 12 évig voltak hatalmon, ez idő alatt pontosan az ellenkezőjét tették, mint amit itt leírtak. Ugyanakkor ellenzékben mindig elharapózik bennük a szociális érzékenység. Itt a bibi. A kérdés, hogy hány hülye vevő erre?
Selamat
2013. augusztus 19. 08:54
"MSZP: Hűbéresi rendszert épít a Fidesz" Meg karámokat is! Az eszemet ballibsiknek. Na, egye fene, szólok előre, hogy családilag bevállaljuk egy karámos ballibsi havi etetését! Ahogy szeretik, kenyéren és vizen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!