Tarlós visszatáncolt Szirtes prémiumától

2013. szeptember 03. 11:13

A főpolgármester kedden felfüggesztette azt a határozatot, amely lehetővé tette volna prémium kifizetését a Madách Színház igazgatójának.

2013. szeptember 03. 11:13

A főpolgármester ezt azután közölte a Fővárosi Közgyűlés ülésén, hogy a Jobbik jelezte, hanyag kezelés miatt feljelentést tesz, mert törvénysértőnek tartja, hogy a Fővárosi Közgyűlés prémium kifizetését tette lehetővé a Madách Színház igazgatójának, miközben veszteséges az intézmény.

Volner János, az ellenzéki párt Budapestért felelős alelnöke azt mondta, a városvezetés képes volt személyre szabott jogalkalmazásba kezdeni és megváltoztatni a javadalmazási szabályzatot, hogy kifizethesse a 4,5 millió forintos összeget.

Tarlós István ezt követően bejelentette, hogy a korábbi határozatot felfüggeszti és újratárgyalását kezdeményezi. Hozzátette: a Jobbik által közöltek új információk voltak számára, a pártnak ki kell azokat fejtenie, így nem tehet mást, érvényteleníti a döntést.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2013. szeptember 03. 15:35
Fosztogatás és osztogatás, '1989 óta, felgyorsult ütemben. Nem változik semmi, amíg az MSZMP kotlotta FIDESZ-SZDSZ-MSZP ügynök-maffiózók uralkodnak.
csuka
2013. szeptember 03. 15:32
Másik: http://alfahir.hu/ki_hazudik_orban_vagy_az_allamtitkara
hátakkor
2013. szeptember 03. 11:27
Szirtes elég prémiumhoz jut a jogdíjakból..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!