Átláthatóbb lett a jegybank szervezete Matolcsy szerint

2013. november 30. 10:23

A jegybank elnöke szerint a Magyar Nemzeti Bank szervezeti felépítése átláthatóbbá, egyszerűbbé vált, a szervezeti egységek száma és így a vezetői munkakörök száma is jelentősen csökkent.

2013. november 30. 10:23

A jegybankelnök Tóbiás József szocialista képviselőnek adott válasza szerint az MNB alkalmazásában 2013. október 1-jén 1112-en álltak, míg január elsején 571, március 4-én 585, szeptember 30-án pedig 604 alkalmazottja volt a banknak, újabb adatok még nem állnak rendelkezésre. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a jegybank átadás-átvételi eljárásában 459 tisztviselő és 62 munkavállaló került az MNB-hez október 1-jével.

Matolcsy György kitért arra, hogy az MNB igazgatósága a költséghatékony létszámgazdálkodás érdekében a feladat ellátásához nem szükséges munkakörök megszüntetéséről döntött, ennek mértékét a jegybank felügyeleti területére, ezen belül elsősorban a támogató területek vonatkozásában 20 százalékban határozta meg. Az ezt követő időszakra, így a 2014. október elsejei időpontra vonatkozóan nincs az igazgatóságnak a munkavállalók létszámát érintő döntése. A Magyar Nemzeti Bank alkalmazásába kerültek közül 60-an álltak korábban közszolgálati jogviszonyban a Nemzetgazdasági Minisztériumnál.

Matolcsy György közölte azt is, hogy a Magyar Nemzeti Bank alkalmazásában állók havi átlagbére 2013. márciustól novemberig 587 148 forintról 623 500 forintra változott úgy, hogy a bértábla alsó egyharmadába eső legalacsonyabb keresetű munkavállalók munkabére jelentősebben, legalább a minimálbér 250 százalékára emelkedett. Az MNB-nél 10 olyan alkalmazott van, akinek az MNB-vel fennálló jogviszonyára tekintettel a havi bére meghaladja a 2 millió forintot – közölte Matolcsy, megjegyezve, hogy 2011-ben 16, 2012-ben 15 ilyen alkalmazott volt az MNB-nél.

A jegybank-elnök hangsúlyozta, a jegybank szervezeti felépítése átláthatóbbá, egyszerűbbé vált, a szervezeti egységek száma és így a vezetői munkakörök száma is jelentősen csökkent „a jelenlegi vezetés elkötelezett aziránt, hogy ezt az áttekinthető struktúrát fenntartsa, szükség szerint a feladatoknak megfelelően tovább racionalizálja” – áll a válaszban.

A válaszokat megelőző mondataiban Matolcsy György kiemeli, hogy a képviselő által kért számadatok részben nem értelmezhetők és több okból nem is összehasonlíthatók. Hangsúlyozza azt is, hogy a PSZÁF-tól az MNB-hez került foglalkoztatottak bérét az országgyűlés határozta meg, és az ő munkabérük megállapításánál a munkaszerződések megkötésekor az MNB maradéktalanul betartotta a törvényi előírást. A jelenlegi és a korábbi bérek összehasonlítását ugyanakkor a jegybankelnök szerint lehetetlenné teszi, hogy a közszolgálati tisztviselők illetménymeghatározási rendszere alapvetően eltér a munka törvénykönyve szerinti bérstruktúrától.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2013. december 01. 03:04
459 tisztségviselő és 62 munkavállaló? Fordítva jobb lenne, de még jobb lenne ha az összes nem tisztséget viselne, hanem elvégezné a munkát.
becike4
2013. november 30. 16:34
Azzal a szemmel a vécé ablakot nem látja át ez a debil, nem a szervezeti felépítést.
HSL
2013. november 30. 15:37
hazudik, szokás szerint
USsange
2013. november 30. 12:29
Matolcsy nagy király... A ballibekre rátör az ideglelés, ha rágondolnak. :)))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!