Elment az öszöd: pert vesztett Gyurcsány

2013. december 12. 20:15

Gyurcsány Ferenc volt kormányfő első fokon elvesztette azt a kártérítési pert, amelyet az Elment az öszöd című film miatt indított Dézsy Zoltán rendező ellen. A rendező ideg-elmeorvosi szakértővel vizsgáltatta volna Gyurcsányt. A DK elnöke fellebbez.

2013. december 12. 20:15

A volt miniszterelnök személyiségi jogainak megsértése miatt perelt, és egymillió forint nem vagyoni kártérítésre tartott igényt. A Fővárosi Törvényszék elutasította keresetét, és 69 ezer forint költség megfizetésére kötelezte. Gyurcsány Ferenc megjelent a Fővárosi Törvényszéken tartott csütörtöki tárgyaláson.

Dézsy Zoltán ügyvéd nélkül védekezett, és a tárgyalás elején indítványozta, hogy vizsgáltassák meg a volt miniszterelnököt ideg-elmeorvosi igazságügyi szakértővel, annak megállapítására, fennáll-e cselekvőképességét kizáró ok, illetve hogy rászorul-e gondnok felügyeletére. A bíróság ezt a rendező tájékoztatása szerint nem látta indokoltnak.

A volt kormányfő ügyvédje, Czeglédy Csaba az M1 Híradójának azt mondta: a bíróság azzal indokolta döntését, hogy belefér a művészi, alkotói szabadságba, ha egy közszereplőt bilincsben mutatnak. A volt kormányfő ügyvédje a hírműsorban azt mondta: ezzel a döntéssel nem ért egyet, ezért fellebbeznek.

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DezInf
2013. december 13. 11:02
Ezek szerint zorbán szobrának ledöntése is törvényes? :))))))
geraz51
2013. december 13. 10:46
Bátor bíró,remélem egyre több lesz belőlük.
VerdbenekhyKeményFarkas
2013. december 13. 10:40
Ezt az úgynevezett rendező, nem a személyiségi jogok megsértéséért érdemelné a legsúlyosabb büntetést, hanem azért a nézhetetlenül pocsék, békasegge alatti színvonalú filmért, amit drága pénzért csinált. Pontosan ugyanolyan szar, mint a politikai mgrendelésre készült "művészeti alkotások" általában! Pontosabban: ez még azok között is listavezető!
KannibálTatárÚr
2013. december 13. 08:27
..."a bíróság azzal indokolta döntését, hogy belefér a művészi, alkotói szabadságba, ha egy közszereplőt bilincsben mutatnak." Ezek szerint BÁRMELYIK politikust lehet bármilyen megalázó helyzetben ábrázolni. A bíróság tévuton van. Ez a liberális politika szerves része, amely a vezető személyiségek lejáratására épít hazugságok árán is. Ez bizony bűncselekmény a javából. Ha Gyurcsány (vagy más politikus) bűnös, ezt kizárólag a bíróság állapíthatja meg, nem pedig valamilyen művészek, akik a politikusoknál is inkább rászorulnának az elmeorvosi vizsgálatra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!