Lebetonozták a Szabadságot a régi Gödörben

2013. december 27. 14:19

Egy olyan alkotás tűnt el Budapestről idén, ami egy generáció találkozóhelye, egy épület szimbóluma, majd a kényszerű névcsere után névadója lett.

2013. december 27. 14:19
miket

„Az egykor kultikus, kultúraformáló Gödör nagy termét a belső szlengben akváriumnak hívták a dolgozók. Az einstand után a hely is az Akvárium nevet kapta az izgalmas vizes födém miatt. De eltűnt a kultúra, jöttek a fényreklámok, bódék, repiautók, szarbarna kólásüveg. Most pedig eltűnt a víz is, a hely utolsó karakteres eleme, helyette beton. Talán lesz rajta gránit is. Építész ismerősöm szerint területnövelés. Mi haszna egy háromszáz négyzetméteres vízfelületnek Budapest közepén? Kell a hely a pavilonnak meg az eladható mindennek.

Így alakult tehát Budapest 2013-ban: a köztereket bódék uralják, a haverok és a pénz reklám-óriáskereket tesz lelkesen a városba. Nézzük, de nem szállunk fel. Nem nekünk van, hanem nekik. Nekik, akik döntenek. Meg akik a pénzt viszik vagy hozzák. Turistáknak, Közgépnek, Szigetnek. Épül majd a Városliget, a Normafa, a Római, mindenhol lesz nekünk/nekik betonjuk. Látszik, hogy merre mennek a dolgok. A régi Gödör körül ma egy forradalmi időket idéző »márciusban újra kezdjük itt«-felirat látható a régi vizes medence látványterveivel, ami a molinók mögött már nincs is ott. Átlagos magyar beruházás egy átlagos középülettel, köztérrel, kamu látványterv, félrevezető kommunikáció, a köz és a szakemberek véleményének kizárása. Legyen elég ez a szimbólum, ez a torzó, hogy megértse a főváros vezetése: nem betonba kötött kézre, hanem szellemileg, kulturálisan fejlődő városlakókra és városra van szükség. Az itt élők hajlandóak a diskurzusra és igénylik, várják a másik oldal nyitását – a civilek és a szakma nem ellenük megy tanácsaival, hanem támogat, hozzátesz. Kívánok minden budapestinek 2014-ben békés, nyugodt, érdemi vitákban gazdag új esztendőt!”
 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2013. december 27. 22:43
Kicsihyülyém, akkor is sírtál mikor a Fekete Lyuk zárt be? Na ugye! Te ostoba te!
Wagner Hopkins
2013. december 27. 17:17
Hány generáció találkahelye volt a Nemzeti, amit a cociálisan liberáltak felrobbantani méltóztattak?
puszika
2013. december 27. 17:01
Ezeknél ez a kultúra! Ha nincs húgyszag semmit sem ér az egész!
OberEnnsinnen
2013. december 27. 15:59
"Nekik, akik döntenek. Meg akik a pénzt viszik vagy hozzák. Turistáknak, Közgépnek, Szigetnek. Épül majd a Városliget, a Normafa, a Római, mindenhol lesz nekünk/nekik betonjuk." Ilyen a sírása minden egyes tehetségtelennek, akit nagy ambícióval vert meg a jellemfejlődése.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!