Kik és hányan tudnak listát állítani? Nagy Országos Listaállítási Tippjáték!

2014. február 18. 12:30

2014. február 19-én éjfélig várjuk kommentben azon listák felsorolását, akik el tudnak indulni olvasóink szerint. A legjobb tippelő egy palack Zsirai Tokaji Aszú 5 Puttonyos bort nyer a Vino Piano borszaküzlet kínálatából.

2014. február 18. 12:30
Redakció

Hétfőn a pártok megkezdték az egyéni jelöltállításhoz szükséges, jelöltenként 500 aláírás összegyűjtését az e célra szolgáló ajánlóíveken. Többen már be is jelentették, hogy megvannak a szükséges ajánlások. Az új választási törvény alapján „pártlistát az a párt állíthat, amely - legalább kilenc megyében és a fővárosban - legalább huszonhét egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított”.

A 2010-es választásokon hatan tudtak országos listát állítani, a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az LMP és az MSZP mellett volt listája a Civil Mozgalomnak és az MDF-nek is. De vajon 2014-ben hány lista kerül majd a szavazólapokra? Több vagy kevesebb – esetleg ugyanannyi – országos lista lesz, mint 2010-ben? Felpörgeti-e a listaállítási aktivitást a nagyvonalú állami támogatás ígérete?

A szokásos választási tippversenyeink körül elsőként a Nagy Országos Listaállítás Tippjátékot hirdetjük meg. 2014. február 19-én éjfélig várjuk kommentben azon listák felsorolását, akik el tudnak indulni olvasóink szerint – segítségként itt Nemzeti Választási Bizottság listája az eddig regisztrált szervezetekről (a tippekben listákat, és nem külön pártokat várunk, azaz például a baloldali Összefogás vagy a Fidesz-KDNP egy-egy lista). A később érkező hozzászólások nem vesznek részt a játékban.

A legjobb tippelő egy palack Zsirai Tokaji Aszú 5 Puttonyos bort nyer a Vino Piano borszaküzlet kínálatából. Eredményhirdetés a listaállítás törvényi határidejét követően (több, egyforma mértékben helyes legjobb esetén sorsolunk).

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2014. február 19. 01:56
Fidesz-KDNP MSZP-Együtt-DK-PM-Liberálisok Jobbik LMP KTI (Szili) Szocdemek (Schmuck)
zoldfold
2014. február 18. 23:44
Fidesz-KDNP, MSZP-DK-Együtt-PM-Liberálisok, LMP, Jobbik, SMS - Seres Mária, Élőlánc (TESZ), Közösség a Társadalmi Igazságosságért, Szociáldemokraták (Schmuck Andor)
tunde04
2014. február 18. 19:55
ja! most jut szm-be! ma a Kolossy tér sarkánál az LMP-sek agitálták az arra járókat. szép zöld stand várta a járókelőket, nem sok sikerrel. úgy láttam mindenki sietett. :)
tunde04
2014. február 18. 19:50
1.Fidesz-KDNP 2. MSZP - Együtt-PM - DK - Liberálisok (még szerencse, h elférnek egy sorba) 3. Jobbik 4. LMP
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!