A baloldali ellenzék lemondatná Matolcsyt

2014. március 13. 15:40

Lemondásra szólítja fel a baloldali összefogás Matolcsy György jegybankelnököt, amiért 2011 őszén nemzetgazdasági miniszterként „bennfentes információkat szivárogtatott ki” bankároknak.

2014. március 13. 15:40

Baja Ferenc, az MSZP országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján egyben azt kérte, hogy a legfőbb ügyész rendeljen el vizsgálatot, mert felmerül a minősített adattal való visszaélés, a hivatali visszaélés és a bennfentes kereskedelem gyanúja. Kérdésre válaszolva hozzátette: ezek hivatalból üldözendő bűncselekmények, de írásban is a legfőbb ügyészhez fordulnak, hogy nyoma legyen annak, hogy komolyan veszik ezt a bejelentést.

Baja Ferenc azzal indokolta, hogy a legfőbb ügyész vizsgálatát kérik, hogy a korábban az ilyen vizsgálatokat végző Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete beolvadt a jegybankba, és Matolcsy György jegybankelnökként önmagát nem vizsgálhatja.

A szocialista politikus azt mondta, fennáll a gyanú, hogy Matolcsy György 2011. november 17-én hivatali titkot szivárogtatott ki; ezt sem a jegybank, sem ő maga nem tudta cáfolni, ez pedig nem teszi lehetővé, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöki posztját betöltse. Hozzátette, kezdeményezik, hogy az Országgyűlés költségvetési és gazdasági bizottsága együttes rendkívüli ülésen hallgassa meg az MNB és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) akkor hivatalban lévő vezetőit, hogy az adott napon milyen ügyletek köttettek, illetve hogy az adott időszakban milyen politikai tevékenységet folytattak.

Katona Tamás, a MNB felügyelőbizottságának tagja, volt pénzügyminiszteri államtitkár szerint teljesen világosan látszik, hogy Matolcsy György akkora kockázatot jelent az ország pénzügyi biztonságára, ami nem vállalható. Elmondta, hogy a Fidesz-kormány folyamatosan és tudatosan gyengíti a forintot, és eddig úgy tűnt, hogy ez a dilettáns politika következménye. Most az látszik a volt miniszteri kabinetfőnök könyvéből - folytatta -, hogy mindezt szándékosan tették.

Hozzátette, miután Matolcsy György „egy nagyon fontos titkot kifecsegett” a Goldman Sachs szakértőinek, oly mértékben megnőtt a forinttal való kerekesedés, ami nem minősíthető véletlennek. Goldman Sachs helyesen következtetett, ugyanis amint Magyarország bejelentette a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való tárgyalások folytatását, megerősödött a forint - fejtette ki. Mint mondta, a korábbi, a forint árfolyamára befolyást gyakorló kijelentésekkel is, „említhetem Kósát, Szijjártót”, feltehetően nagyon sokan visszaéltek.

Tordai Bence, a baloldali összefogás országgyűlési képviselőjelöltje, a Párbeszéd Magyarországért politikusa azt mondta, a forint árfolyama az államadósság finanszírozásában is megmutatkozik, a kamatfelár ugyanis évente százmilliárdos nagyságrendben vett ki pénzt a magyar államkasszából. Ez azt jelenti, hogy egy magyar család évente akár százezer forinttal több adót fizethet azért, mert „az Orbán-Matolcsy duó számos, rossz vicc szintű gazdaságpolitikát folytat” - fogalmazott.

Az Index szerdán hívta fel a figyelmet Wiedermann Helga, Matolcsy György miniszteri kabinetfőnökének Sakk és póker - Krónika a magyar gazdasági szabadságharc győztes csatáiról című új könyvében arra a részletre, miszerint Matolcsy György 2011 őszén egy ebéd közben megosztotta a Goldman Sach bankáraival, hogy Magyarország visszahívja tárgyalni a Nemzetközi Valutaalapot.

A lap értékelése szerint a bennfentes információval akár dollármilliókat is kereshetett a bankcsoport. Egy ilyen bizalmas és bennfentes információ birtokában ugyanis minden pénzpiaci szakembernek azonnal nyilvánvaló lehetett, hogy azonnal erősödni kezd majd a forint, ha megérkezik a nyilvánosságnak szánt hivatalos bejelentés is. Aki erről korábban tud, az kockázatmentesen bevásárolhat olcsón forintot, és az aznap délután négyre tervezett hivatalos bejelentés után rögtön eladhatja egy jóval kedvezőbb árfolyam mellett - írták.

A MNB csütörtöki, a jegybank honlapján olvasható közleményében azt írta: „Wiedermann Helga gazdasági regényében egy fikciót ír le, természetesen az NGM-et vezető miniszter nem tájékoztathatta a befektetőket arról, hogy Magyarország az IMF-hez fordul, hanem több lehetőség között ezt is, mint követhető utat jelölte meg”.

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vén Csataló
2014. március 14. 09:06
Sőt. Ezek Orbánt is lemondatnák. Ezek ilyenek. Lapozhatunk.
balbako_
2014. március 13. 20:58
Addig álljanak féllábon amíg lemond! Lapozzunk.
korona
2014. március 13. 19:14
A sok nem hozzáértő ilyen-olyan politikus, önjelölt pénzszakáértő és számtalan bitang által elkövetett költekezést alig tudta Matolcsy valahogy helyrerázni. És még mindig azt teszi. Aki valóban ismeri a jelen pénzvilág helyzetét (az nem dicsekedne olyan hülyeségekkel, hogy Magyarország jobban teljesít!), az Matolcsy.
peti
2014. március 13. 18:45
Az un. "baloldali" ellenzéknek egyelőre coki van, és úgy néz ki, a választások után sem lesz ez másképpen...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!