Meghosszabbították Simon Gábor előzetes letartóztatását

2014. április 10. 17:26

A volt szocialista képviselő, Simon Gábor előzetes letartóztatását további három hónappal hosszabbította meg a bíróság szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt.

2014. április 10. 17:26

További három hónappal meghosszabbították Simon Gábor volt szocialista képviselő előzetes letartóztatását. A Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn meghozott végzésével „további három hónappal meghosszabbította S. Gábor gyanúsított előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt” – olvasható a Fővárosi Törvényszék honlapján csütörtökön megjelent közleményben. A végzés nem jogerős. Az MSZP volt elnökhelyettesét adócsalással, magánokirat hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítják.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint az előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2014. július 12. napjáig tart. Mint írták, a Központi Nyomozó Főügyészség a gyanúsított kényszerintézkedésének meghosszabbítását – az eddigi indítványaihoz hasonlóan – a szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás meghiúsítása és a bűnismétlés veszélyével indokolta, melyet a bíróság megalapozottnak talált. A végzés szerint S. Gábor terhére rótt bűncselekmények tényállása, alapos gyanúja és azok jogi minősítése az előzetes letartóztatásban töltött idő alatt nem változtak. Olyan adat vagy körülmény pedig nem merült fel, amely annak megalapozottságát megkérdőjelezné – olvasható a közleményben.

A végzés indoklása szerint a cselekmények teljes körű tisztázása érdekében további nyomozati cselekmények elvégzése indokolt, így a lefoglalt iratok teljes körű értékelése, szakértő kirendelése, tanúk meghallgatása. Ezek teljesítésére az előzetes letartóztatásból hátralévő idő nem elegendő.

A nyomozási bíró végzésében rámutatott arra, hogy az előzetes letartóztatás általános és különleges okai a korábbi végzések tartalmához hasonlóan most is változatlanul fennállnak, így a kényszerintézkedés megszüntetésére vagy enyhébb típusának alkalmazására az eljárás jelen szakaszában továbbra nincs mód.

Simon Gábort március 10-én vették őrizetbe, mert február elején kiderült róla, hogy több titkolt bankszámlája volt külföldön és Magyarországon egyaránt. Ezeken a számlákon milliók voltak és ezt a vagyonnyilatkozatában Simon nem tüntette fel.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bazooka454
2014. április 10. 19:35
Hol az útlevél ,ami indok volt Simon letartóztatására? Miért halgat a rendőrség Weisz hálával kapcsolatban? 50 év múlva megtudjuk?
szajjan
2014. április 10. 19:25
Ez csak a fideszes vérbíró döntése, teljesen alaptalan, hiszen Simon mágusnak bissau-guineai útlevele sem volt, csak kezelte azt a kis pénzt. Legalábbis a vakhangyák szerint.
nyugalmazott tanár
2014. április 10. 19:09
"Meghosszabbították Simon Gábor előzetes letartóztatását" A tettestársai meg visszaülnek a Parlamentbe, dícséretére a nagy demokráciának. És a magyar bűnüldözésnek.
civilina
2014. április 10. 19:08
Azt hiszem, Simon Gábor az igazi nagy vesztese az április 6-i választásoknak! Gondolom, Mesterházy azzal biztathatta: vidd el a balhét Gábor, csak a kormányalakításig kell kibírnod, az első dolgunk lesz, hogy kihozzunk az előzetesből, de addig egy szót se szólj.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!