Alkotmánybíróság: Nem kell a főnökhöz sietniük a terhes nőknek

2014. május 27. 15:57

Senki nem kötelezheti arra a várandós nőket, hogy munkahelyükön idő előtt bejelentsék terhességüket – mondta ki kedden az Alkotmánybíróság a hvg tudósítása szerint. A testület megsemmisítette a munka törvénykönyvének azt a rendelkezését, amely szerint a terhes vagy lombikbébi-programban részt vevő nőket csak akkor illeti meg védelem, ha még a felmondás előtt tájékoztatták a munkaadójukat. A határozat szerint ez beavatkozás az intim szférába, és sérti az emberi méltóságot.

2014. május 27. 15:57

Az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek minősítette és megsemmisítette a munka törvénykönyvének (Mt.) azt a rendelkezését, amely szerint a várandós, illetve úgynevezett emberi reprodukciós eljárásban (ismertebb nevén lombikbébi-programban) résztvevő nőket csak akkor illeti meg védelem a munkahelyükön, ha állapotukról még a felmondás közlését megelőzően tájékoztatták a munkáltatójukat – írja a hvg.hu.

 
A 2012-ben elfogadott új Mt. fenti rendelkezését még Szabó Máté, az alapvető jogok korábbi biztosa támadta meg. Az Ab kedden, egyhangúan meghozott határozata szerint a várandósság, vagy az emberi reprodukciós eljárásban való részvétel egyértelműen a gyermeket vállaló nő magán- vagy intim szférájába tartozó körülmény, ezért nem kötelezhető arra, hogy kiszolgáltassa ezt az információt a munkaadójának. A tájékoztatás a testület szerint nyilvánvalóan nem tekinthető önkéntesnek, hiszen ez a feltétele annak, hogy érvényesíthető legyen a nőket megillető felmondási védelem.
 
Az Ab határozata értelmében az állam ugyan alapvetően szabadságot élvez abban, hogy milyen módon biztosítja a gyermeket vállaló nők számára a többletvédelmet a munka világában, a védelem feltételei nem vezethetnek a munkavállaló alapjogainak szükségtelen és aránytalan korlátozásához. A magánszférába tartozó adatokról való tájékoztatás a jelen esetben csak akkor szükséges, ha a felmondási védelem érvényesítése szempontjából releváns esemény, vagyis a felmondás közlése bekövetkezett.
 
Ezzel szemben az Mt. vitatott rendelkezése alapján a munkavállaló nők arra kényszerülnek, hogy a már aznap tájékoztassák a munkaadójukat, mikor megkezdik a reprodukciós eljárást, vagy mikor tudomásukra jut a terhességük. Mindez az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenesen korlátozza a gyermeket vállaló nők magánélethez és emberi méltósághoz való jogát. Az Ab arra is rámutatott, hogy a megsemmisített szabály hátrányosan megkülönböztette azokat a nőket, akik még nem tudnak terhességükről, hiszen lehetetlen feltételt szabott a felmondási védelem érvényesítéséhez.
 
Az Alkotmánybíróság arra is felhívta a jogalkotó figyelmét, hogy a közszférában dolgozókra vonatkozó szabályozást is tekintse át – az állami szerveknél dolgozókra nem az Mt., hanem más, speciális jogszabályok vonatkoznak –, és mindazokban az esetekben, ahol a megsemmisített rendelkezéssel azonos tartalmú előírás található, szüntesse meg az alaptörvény-ellenességet. A határozat egyhangúan született meg, ahhoz Juhász Imre, Pokol Béla és Salamon László alkotmánybírák párhuzamos indokolást fűztek.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
individualista
2014. május 27. 18:30
"mikor megkezdik a reprodukciós eljárást" Ez meg mi a faxot jelent. Be kell jelenteni a főnöknek, ha este dugott a férjével/szeretőjével/ ne adj isten a főnökével?
individualista
2014. május 27. 18:28
Az egész munkatörvénye a Fidesz legnagyobb szégyene. Remélem a következő kormány első lépéseként kikukázza. És remélem erre nem kell 8 évet várni.
orion
2014. május 27. 16:27
Azért ezt nem árt összhangba hozni a munkáltató érdekeivel sem, noha teljesen egyetértek magával az állásfoglalással. Azért az elég érdekes lenne, ha egy reprodukciós korban lévő nőkkel teli munkahelyről mindenki egyszerre megy "reprodukálni". Bár miután máshol már 3 nap menstruációs szabadság is jár, ez a legkevesebb, hogy nem kell szólni. (Ezt azért túlzásnak tartom, nem kicsit. Egy természetes folyamatot kezdtek túlmisztifikálni, néhány hisztis, nyafogó nő miatt. Létezik komoly fájdalommal járó menszesz, de annak általában van egyéb oka)
kuwiq
2014. május 27. 16:21
mi az, hogy idő előtt??? egyébként meg ami látszik, az látszik, a kismama túl sokáig úgysem titkolhatja el a dolgot
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!