A Nemzeti Táncszínház meglepődött, hogy költöznie kell

2014. június 13. 10:58

A miniszterelnök nem rég jelentette be, hogy hivatalával két éven belül a Budai Várban lévő kármelita kolostor épületébe költözne. Csakhogy az épületben működik jelenleg a Nemzeti Táncszínház: ők csak a sajtóból értesültek róla, hogy költözniük kell.

2014. június 13. 10:58

A múlt héten jelentette be a kormányszóvivő, hogy a tervek szerint több minisztérium vidékre, a Miniszterelnöki Hivatal pedig a Várba, a Sándor palota melletti kármelita kolostor épületébe költözik.

A kármelita kolostor épületében viszont jelenleg a Nemzeti Táncszínház működik. A táncszínház vezetősége is csak a sajtóból értesült arról, hogy költözniük kell – írja az Index. A táncszakmát azért nem érte teljesen váratlanul a döntés.

Szalay Tamás, a Magyar Táncművészek Szövetségének ügyvezető titkára az Indexnek azt mondta: ugyan „a második Orbán-kormány már lebegtette ugyan, és néhány hete emberek jöttek, akik lefényképezték az irodákat és felmérték a helyiségeket”, de „ez a terv sosem volt konkrétan kimondva”.

Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke is már néhány éve sejtette a költözést, de örült volna, ha nem a sajtóból értesülnek erről. Hozzátette: „Reméljük, hogy a költözés büdzséjébe belefér majd az is, hogy egy megfelelően felszerelt játszóhelyet alakítsanak ki nekünk.

A Nemzeti Táncszínház egyelőre nem tudja, hova költözik majd. A kármelita kolostorban egy nagyszínpaduk és egy kamaratermük van.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2014. június 13. 18:38
http://www.mtf.hu/cm.php?f=00_02_00_Tortenet.html&l=hu Hosszú évtizedekig a Főiskola központi helyiségei, valamint az általa fenntartott Nádasi Ferenc Gimnázium a VI. kerület, Andrássy út 25. szám alatti, volt Dreschler-palotában működött. Rájár a rud a táncosokra!
tango47
2014. június 13. 18:12
Jelentkezzen, aki egy előadásukat is látta! Ja, hogy senki, akkor ne sírjatok!
Karcolt
2014. június 13. 13:17
A békákat sem kérdezik meg arról, ha épp lecsapolják a mocsárt.
Rudy
2014. június 13. 11:54
Mert hát: „Színház az egész világ, És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében…” kivált, ha politizál:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!