MSZP: Ami itthon van, már nem szegénység, hanem nyomor

2014. július 13. 13:05

A szocialista Gúr Nándor vasárnap arról beszélt: a 10 millió magyarból nagyjából 7,5 millióan egyik napról a másikra élnek, egy váratlan kiadástól összerogynának. A politikus szerint ma 10 százalékkal ér kevesebbet a minimálbér, mint négy éve.

2014. július 13. 13:05

Az elmúlt négy év kormányzati politikája miatt egyre több a nélkülöző ember, valósággal dúl a szegénység az országban, mondta Gúr Nándor, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján. A politikus szerint ma a szegénység dúl az országban, hiszen a 10 millió magyarból körülbelül 7,5 millióan egyik napról a másikra élnek, és egy váratlan kiadástól összerogyhatnak a családok.

„Már nem is szegénységről, sokkal inkább nyomorról kell beszélnünk” - fűzte hozzá. Szólt arról is, hogy a közfoglalkoztatás rendszerében összesen mintegy 230 milliárd forint áll rendelkezésre, de semmi nem biztosítja, hogy az önkormányzati választások után nem vonják ki ezt a pénzt, és nem bocsátják el az embereket. Elmondta azt is, hogy az emberek átverése nem csak a közfoglalkoztatásban valósul meg, hanem a minimálbérekben is: az elmúlt 4 évben körülbelül 10 százalékkal csökkent a minimálbér értéke.

Összesen 219 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
blaupanter
2014. július 14. 12:13
Sajnalatos,hogy az ilyesfele orszagrombolokat,mint Gur nem tiltottak ki a kozeletbol.Azert ugat igy,mert Nem sikerult a fiacskajat es ononmagat Brusszelbe juttatni.Egy ideig kussolt,most a fidesz es a kormanypartra szavazok a bunosok,hogy Nem jott ossze az ehezok menete oszlopos tagjanak hon ahitott alma>ik,keves a munkanelkul a szethullo parttol>az mszp maffia bandatol>kapott penz.Mocsok egy alak ez a sza...r...kevero,jallah balagan szintu sz.hazi hazug allitasa.
A helység galagonya
2014. július 14. 08:54
Statisztika Uraim, statisztika! Még a fideszes KSH is azt támasztja alá, hogy az elmúlt 5 évben rohamosan nőtt az ország lakosainak elszegényedése. Persze az elitnek jól megy. Már rég nem talicskáznak, hanem SIMICSKÁZNAK. Mert a magyar birka nép.
dick52
2014. július 14. 07:12
Undorító, a rohadt kommunistája míg egy is van belőlük!
Eltünt
2014. július 14. 04:02
Gúr szégyeneben el kéne bujdokolnod vélemények kiírása alapján.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!