Pákh Imre: Érdemben nem tárgyaltak a Munkácsy képről

2014. július 10. 19:29

Pákh Imre szerint érdemben nem tárgyalt Magyarországról senki a kanadai Hamilton Galériával a Krisztus Pilátus előtt című Munkácsy kép megvásárlásáról. Pákh sajnálatosnak tartja, hogy a Munkácsy-trilógiai képei nem lesznek együtt és egyetlen politikus sem állt ki Munkácsy mellett.

2014. július 10. 19:29

Pákh Imre tudomása szerint érdemben senki nem tárgyalt a kanadai Hamilton Művészeti Galériával a Krisztus Pilátus előtt című Munkácsy-kép megvásárlásáról. Az amerikai-magyar műgyűjtő ezt arra reagálva közölte csütörtökön, hogy a Krisztus Pilátus előtt című festmény megvásárlásról vagy a bérleti időszak meghosszabbításáról szóló kormányzati szintű tárgyalások nem jártak sikerrel. Az ügy miatti megdöbbenésének hangot adó Pákh Imre elmondta, hogy csütörtökön telefonon beszélt a kanadai Hamilton galéria igazgatónőjével, aki megerősítette: a kép megvásárlásával kapcsolatos ajánlatukra magyar részről semmilyen választ nem kaptak, velük erről nem tárgyaltak.

Pákh Imre szavai szerint a kanadai galéria igazgatója megerősítette: két alkalommal járt náluk Halász János akkori kulturális államtitkár, tárgyalásaikon „sok mindenről volt szó, csak a kép eladásáról, illetve megvásárlásáról nem”„Úgy tűnik Magyarországon nem tartanak igényt Munkácsy képeire, és nagyon szomorú, hogy a festő születésének 170. évfordulója évében megbomlik a trilógia” – mondta Pákh Imre.

Pákh Imre szerint Munkácsy megérdemelte volna, hogy a nemzet mellette álljon, lehet, hogy mellette is áll, csak a politika nem. Sajnálatát fejezte ki, hogy egyetlen politikus sem szólalt meg Munkácsy mellett, és hogy Halász János minden felhatalmazás nélkül utazott tárgyalni Kanadába. Megjegyezte azt is, hogy vele sem tárgyalt egy éve senki a Golgota sorsáról. Egy évvel ezelőtt tárgyalt a magyar kormányzattal a Golgotáról, és abban állapodtak meg, hogy a kormány „hajlandó a vételre”, ő pedig „hajlandó eladni a képet a magyar államnak”. Azóta semmi nem történt, miközben a Golgota letéti szerződése 2013 novemberében lejárt, jelenleg érvényes szerződés nélkül van a debreceni Déri Múzeumban.

Pákh Imre megítélése szerint a Magyar Nemzeti Bank értéktár programjába – amelynek keretében visszavásárolják a külföldön lévő magyar nemzeti kincseket – beleillik a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt, vagyis nem anyagi oka lehet, hogy nem maradhatnak együtt a képek Debrecenben.

Az amerikai-magyar műgyűjtő sajnálatát fejezte ki amiatt is, hogy ezzel megszűnik egy nemzeti zarándokhely: a Munkácsy-trilógia, amelynek lenyűgöző elhelyezésére nagyon sokat költött az elmúlt években a debreceni Déri Múzeum, egyfajta „szent hely volt az egyetemes magyarságnak”. Példaként Kárpátalját említette, ahol rokonai élnek, és az ottani magyarok Debrecenbe zarándokolva elsőként a múzeum Munkácsy-termét, majd a Nagytemplomot keresik fel.

A Golgota sorsát firtató kérdésre Pákh Imre elmondta: ha megbomlik a trilógia egysége, át kell gondolnia a jövőt, de nem akar elhamarkodottan dönteni a tulajdonában lévő kép sorsáról. Elképzelhetőnek nevezte, hogy külföldi helyszíneken mutatná be a Golgotát, és a kiállítás idejére kölcsön veszi a Hamilton Művészeti Galériától a Krisztus Pilátus előtt című képet is.

A nagyközönség vasárnap láthatja utoljára együtt a három alkotást, hétfőn már leveszik a falról, kiveszik a keretből, és előkészítik a szállításra – közölte a Déri Múzeum szóvivője.

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kárpáti Zoltán
2014. július 11. 08:27
Fritz elvtárs vasárnapig még oda is ér a bőrönddel.
Kárpáti Zoltán
2014. július 11. 08:21
Na hát, mindkét képet szeretnék eladni a magyar államnak. Ez meg is oldódott. Már csak az van hátra, hogy Matolcsy csengesse érte a pénzt.
kukagyerek
2014. július 11. 08:12
Kell a zseton másra!
korona
2014. július 10. 20:41
Ez a három kép megérdemelné, hogy építsen az állam egy templomot nekik. Ha már a Regnum Máriát, a tabáni szerb templomot és ki tudja , hogy még melyeket "annak idején" lebontotta. Olyannyira gyönyörűek, hogy minden négyzetcentiméterüknek vizsgálata élményt jelent.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!