Ujhelyi: Legyen 29 év az ifjúsági garanciaprogram felső korhatára!

2014. július 16. 13:25

A szocialista EP-képviselő nem csak a korhatárt emelné, hanem szorgalmazza a program magyarországi beindítását is.

2014. július 16. 13:25

Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője szerdán azt kezdeményezte Strasbourgban, hogy a magyar kormány emelje 25-ről 29 évre az ifjúsági garanciaprogramban való részvétel felső korhatárát, és ne késlekedjen tovább a program beindításával. „Döbbenet számomra, hogy miért késlekedik a magyar kormány, miért nem vezette még be az ifjúsági garanciaprogramot, amelyet más országok, az osztrákok, a finnek, nálunk egyébként tehetősebb országok már használnak” – mondta Ujhelyi újságíróknak nyilatkozva.

Az EP plenáris ülése ezen a napon tárgyalta Andor László EU-biztos előterjesztésében a fiatalok munkanélküliségének megszüntetése érdekében kidolgozott ajánlásokat. Az ifjúsági garanciaprogram lényege, hogy a négy hónapon át elhelyezkedni nem tudó fiatalt munkához segítik, vagy biztosítják számára átképzési, illetve gyakornoki programban való részvétel lehetőségét. Ehhez az EU középtávú – vagyis a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló – keretköltségvetésében 6 milliárd euró támogatási keretet különítettek el.

Magyarországon a fiatalok munkanélküliségi rátája a kormány hivatalos adatai szerint 27 százalékos – mondta Ujhelyi, megjegyezve, hogy ezt kozmetikázott adatnak tartja, mert foglalkoztatottnak tekintik a 47-50 ezer forintos díjazású közmunkásokat is, illetve nem tekintik álláskeresőnek azokat, akik elhagyták Magyarországot, és külföldön keresnek munkát. Az MSZP-s EP-képviselő javasolta, hogy Magyarország – több uniós tagállamhoz hasonlóan – emelje a garanciaprogramban való részvétel felső korhatárát 29 évre. Népszámlálási adatokra hivatkozva azt mondta, hogy Magyarországon mintegy 600 ezer a 25 és 29 év közötti életkorúak száma. Ez a korosztály – tette hozzá – nagyon nehezen tud Magyarországon elhelyezkedni, és folyamatosan növeli a külföldön munkát vállalók számát.

Ujhelyi adatai szerint a magyar kormány mindössze 15 milliárd forintot állított be erre a programra az elkövetkező évekre, holott az ország összesen 600 milliárd forintot kap különböző foglalkoztatási támogatási programok finanszírozására. Arra is felhívta a figyelmet a szocialista EP-képviselő, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság kedden megválasztott új elnöke 300 milliárd eurós gazdasági növekedésösztönző és munkahelyteremtő programot helyezett kilátásba az elkövetkező három évre. Ebből Ujhelyi szerint az ifjúsági garanciaprogramra eddig szánt összeget is növelni lehet majd.

A sajtótájékoztatón Ujhelyi mellett részt vett Hegedűs Orsolya is, aki bejelentette: vezetésével megalakult az MSZP első külhoni csoportja, a FÉSZEK, vagyis a Fiatalok Érdekvédelmi Szervezetének Európai Központja. A tagok közt egyelőre Strasbourgban és Brüsszelben élő fiatal szociáldemokraták vannak, de szeretnék a közösséget tovább bővíteni. Mint Hegedűs fogalmazott, közösséget kívánnak teremteni azoknak, akik tanulmányi okokból vagy gazdasági kényszerből hagyták el Magyarországot rövidebb-hosszabb időre. A megalakítás szándékának múlt heti bejelentése óta már érkezett hozzájuk jelentkezés Berlinből, Párizsból, Erdélyből, valamint az Egyesült Államokból is – közölte, hozzátéve, hogy elindították Facebook-csoportjukat is.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2014. július 16. 15:01
30!Én nyertem. Ez a gyerek különórákat vett Göncz Kingától.
Ángyán Páván
2014. július 16. 13:57
Ménem csináltad meg, Újhülye?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!