Kövér: Fontos a hátország

2014. szeptember 09. 19:31

A házelnök a hajdúdorogi fideszes kampánynyitó rendezvényen arról beszélt: egy kormánypárti településvezető nagyobb eséllyel lesz sikeres.

2014. szeptember 09. 19:31

Az országos politika sikerében fontos a hátország is – hangoztatta Kövér László kedden Hajdúdorogon, ahol ennek mérlegelését kérte a helyi mozit zsúfolásig megtöltő hallgatóságától. Az Országgyűlés elnöke a Fidesz helyi kampánynyitó rendezvényén kijelentette: nagyobb az esély, hogy egy település vezetése élni tud a lehetőségekkel, ha ugyanahhoz a pártcsaládhoz tartozik, mint ha szemben áll a kormányzattal, különösen ha ellenségnek tekinti a kormányt.

Hajdúdorog sem elszigetelt térség: az önkormányzati választás nemcsak arról szól, hogy megválasztják-e polgármesternek Simon Zoltánt, a Fidesz-KDNP jelöltjét, hanem arról is, támogatják-e azt az országos politikát, amit az idén már kétszer támogattak – fejtette ki Kövér László.

Minden egyes önkormányzati választás szorosan összefügg az országos politikai viszonyokkal – nyomatékosította Kövér László, és a Fidesz országos választmányi elnökeként is kérte a választókat, hogy tüntessék ki bizalmukkal a Fidesz-KDNP jelöltjeit, ha más okuk nincs rá, azért mert „jólesik megverni a balosokat”.

Egyetértve Orbán Viktor szavaival, Kövér László is úgy véli: „együttműködésre vagyunk ítélve”, s ez a kormány, amely „2010-ben a csőd széléről hozta vissza az országot”, megérdemli a támogatást. A politikus azt mondta: a baloldali kormányok 2002 és 2010 között nemcsak az országot, hanem benne az önkormányzatokat is jelentősen eladósították. A jelenlegi kormány ebből az 1200 milliárd forint adósságból is kimentette az önkormányzatokat, és a felszabaduló forrásokat fejlesztésekre, szociális, kulturális, népjóléti kiadásokra fordította.

A közelgő önkormányzati választással összefüggésben a baloldalra és a Jobbikra is kitért Kövér László. Kijelentette: „addig kell ütni a választásokon a balosokat, hogy rájöjjenek: ahogy eddig csinálták, úgy nem lehet, ha mégis úgy csinálják, soha nem jutnak hatalomra”. Nem lehet nemzetellenes, családellenes, egyházellenes politikát folytatni, s nem lehet az országot kiárusítani – mondta –, ezért is üzenni kell a választáson a baloldalnak, nézzen szembe a múltjával.

Óvott a Jobbiktól is, amely azt hirdeti, hogy az élet roppant egyszerű, „kimondjuk, megoldjuk”. Hozzátette: „ha őket az a baleset érné egyszer, hogy kormányoznak, rájönnének, hogy nem ilyen egyszerű”. A párt választmányi elnöke arra kérte a hallgatóságát, támogassa a Fidesz-KDNP polgármester- és önkormányzati képviselőjelöltjeit, „hogy minket ez a baleset ne érjen”. 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Apáczai
2014. szeptember 10. 06:42
Nem lehet nemzetellenes, családellenes, egyházellenes politikát folytatni, s nem lehet az országot kiárusítani... pedig most is éppen arra készülnek az összekapaszkodó balliberális szerveződések. Ez teljesen nyilvánvaló. Úton, útfélen kilóg a lóláb! Erre megy ki a gyurcsányis, bajnais, maszopos liberális játék és trükközés.
Apáczai
2014. szeptember 10. 06:40
"egy kormánypárti településvezető nagyobb eséllyel lesz sikeres" Mert nem egy ellenzéki pártszékházból hátulról mozgatott bábú, hanem a település autonóm vezetője. Együttműködésre kész és alkalmas személy. Nem performanszokban és molinózásban éli ki beteges hatalmi hajlamait, hanem dolgozik a közössége, a települése javára. Ellentétben a korábbi (balliberális) kurzusok alatt bevett kiváltságosztó gyakorlattal. Amikor a kéz kezet mos alapelve szerint működött együtt kormányzat és önkormányzat. Lásd pl. Hagyó és társait. És a többi, sok száz esetet.
Akitlosz
2014. szeptember 09. 23:10
"egy kormánypárti településvezető nagyobb eséllyel lesz sikeres" S miért is? Azért, mert a központi hatalom azt nézi, hogy melyik települést milyen párti polgármester vezet. Lásd például: elvették a Margitszigetet a XIII. kerülettől, mert ott szocialista polgármester van. Fideszes kerületvezetés esetén nyilvánvalóan nem tették volna. A fidesz hajlamos a kicsinyes bosszúra, ezért vannak hátrányban a nem fideszes vezetésű városok. Esztergom kálváriája is érdekes történet. Még a falvak szerencséje, hogy azokat emberek vezetik, nem pártpolitikusok, mert kis településeken sokkal kevesebb az ellopható pénz.
potyka
2014. szeptember 09. 22:22
"Már most fenyegetőzik ez a pökhendi bajuszkirály" Mi mást tenne egy bunkó komcsi? :DDDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!