Elhunyt Lázár György volt kormányfő

2014. október 30. 19:20

Kilencvenéves korában elhunyt Magyarország 1975 és 1987 között hivatalban lévő kormányfője, a bős-nagymarosi vízlépcsőről szóló szerződés aláírója, Lázár György.

2014. október 30. 19:20

Kilencvenéves korában elhunyt Lázár György, Magyarország 1975 és 1987 között hivatalban lévő miniszterelnöke, a bős-nagymarosi vízlépcsőről szóló magyar-csehszlovák államközi szerződés aláírója, írta csütörtökön a NOL a család gyászközleményére hivatkozva.

E szerint Lázár György október 2-án hunyt el, a család csendben vett búcsút tőle. A Nol.hu ismertetése szerint a politikus 1924. szeptember 15-én született Isaszegen, 1970-ben lett az MSZMP Központi Bizottságának tagja, 1973-tól munkaügyi miniszterként dolgozott, 1975 és 1987 között miniszterelnöki posztot töltött be. 1977-ben magyar részről ő írta alá a bős-nagymarosi vízlépcsőről szóló csehszlovák–magyar államközi szerződést.

Lázár Györgyöt 1987 nyarán az MSZMP főtitkárhelyettesének választották meg, majd 1988 májusában, a tisztújításkor minden pártbeli tisztségét elveszítette, majd visszavonult.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
briganti
2014. október 31. 08:45
Reméljük Isten megbocsájt neki.....
tóth mária
2014. október 31. 04:29
Ágyban, párnák között, ahogyan "illik"!
S0ma
2014. október 30. 20:01
Isten nyugosztalja! Minden ember eljut a végez, a "történelem" pedig nem szólal meg.
Eltünt
2014. október 30. 19:42
Ez a kommunista is ágyban párnák közt halt meg.Kádári figurák közül egyik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!