L. Simon: Sikertörténet a Cseh Tamás Program

2014. október 14. 17:13

Sikertörténetnek nevezte a magyar könnyűzene támogatására meghirdetett Cseh Tamás Program elindítását L. Simon László egy keddi sajtótájékoztatón a Parlamentben.

2014. október 14. 17:13

Az adatok, a pályázatok aktivitása, a szakma visszajelzése azt igazolja, hogy a szellemi tulajdont szabályozó jogszabályok egy évvel ezelőtti módosításakor megfogalmazott aggodalmak alaptalanok voltak” – hangsúlyozta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, a Cseh Tamás Program egyik kezdeményezője. Mint elhangzott, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) honlapján megjelent a program alprogramjaihoz kapcsolódó két új pályázat. Az egyik az előzenekarok fellépéseit segíti, a másik médiatámogatási pályázat, amelyből a helyi és a kis közösségi rádiókban induló és már futó műsorok támogatása lehetséges. Mindkettő keretösszege 80 millió forint. L. Simon László arról is beszámolt, hogy a Cseh Tamás Programot koordináló Design Terminál egy meghívásos pályázat keretében a szakmával előzetesen egyeztetett 100 millió forintot kap a programokat lebonyolító Cseh Tamás Programiroda létrehozására.

További tervezett, kiírás előtt álló pályázat lesz a magyar könnyűzene nemzetközi megjelentetését támogató alprogram 50 millió forinttal, illetve 20 millió forintos támogatást szándékozunk adni a Magyar Nemzeti Levéltár Cseh Tamás Archívumának” – közölte. L. Simon László felidézte, hogy az Országgyűlés egy évvel ezelőtt, 2013. október 7-én módosította a szellemi tulajdonról szóló jogszabályokat, amelynek következtében az üres adathordozók után szerzett jogdíjak 25 százaléka 2014-től az NKA-hoz került. Az államtitkár megemlítette, hogy a törvénymódosítást és a kormányzati szándékot 2013-ban jelentős támadás érte, sokan úgy érezték, hogy a szerzői jogvédő szervezetek autonómiájába avatkoznak bele.

Akkor is elmondtuk, hogy az üres adathordozói díjak valójában nem nevesítik a szerzői jogdíjat, ezért annak egy részének, 25 százalékának újrafelosztása a szakmai kuratóriumoknál, az NKA legitimációjával jó helyen lesz. Ugyanúgy a szerzőkhöz jut vissza, egyben megteremti a lehetőséget a támogatotti körben üdvözölni leendő szerzőket, felkarolandó tehetségeket, akik egyébként nem jogdíjbefizetők és még nem lennének jogdíjjogosultak” – szögezte le L. Simon László. Tájékoztatása szerint a jogdíjak 25 százalékának átcsoportosítása mögött az az elvi megfontolás is húzódott, hogy a vásárlók nem csak a szerzői jog által védett tartalmakat másolnak a különféle adathordozókra.

Az államtitkár azt mondta, hogy az elmúlt egy évben példa értékű társadalmi egyeztetést bonyolítottak le a magyar könnyűzenei szakma valamennyi szervezetével, meghatározó életművel rendelkező zenészekkel és producerekkel, hanglemezkiadók képviselőivel. Ennek eredményeképpen alakult ki a Cseh Tamás Program, amelyet idén májusban indítottak el. Az államtitkár felsorolta, hogy 2014 nyarán összesen 1 milliárd 229 millió 250 ezer 86 forint folyt be az üres adathordozói jogdíjak után az NKA-hoz. Az összeget a közös jogkezelőkkel való megállapodás értelmében és arányában osztották fel az érintett szakkollégiumok között. Ennek értelmében a Zenei Kollégium 960 millió forintot kap, ebből fordítottak 500 milliót a Cseh Tamás Program elindítására.

Az NKA júniusban kinevezett alelnökéről, a sajtótájékoztatón szintén megjelent Doncsev Andrásról elmondta: reményei szerint a Cseh Tamás Programban felbukkanó tehetségek hangsúlyosan jelenhetnek meg a közmédia rendszerében annak köszönhetően, hogy Doncsev Andrást szeptember 15-től a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kulturális Főszerkesztőségének vezetésével is megbízták. Doncsev András arról szólt, hogy a Cseh Tamás Program pályakezdő zenekarokat támogató, már lezárult első alprogramjára több mint kétszáz zenekar jelentkezett, ők a napokban kapnak értesítést meghallgatásukról.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
*ufó*
2014. október 14. 20:13
Szerintem, Cseh Tamás inkább a Somlai Margitoknak adná a pénzt, nékik segítene, hogy normalizálni tudják életüket ... Somlai Margitot láttam én piacon guberálva, Ősz kicsi kontya úgy feszült, mint rég az iskolába. Láttam ott Somlai Margitot lila eres kezével Szemétben turkálni, s bújtam ott, ne legyen övé a szégyen. Bújtam a földbe, bódé mögébe, Vén Margit néni, ne láss meg soha. Somlai Margit, mit guberálsz itt? Tán azt a szót, hogy ... hogy iskola? Oxfordi diplomás Somlai, latin-angol tanárnő, Öt nyelven tudta mondani azt a szót, hogy teremtő. S nyolcvanöt éves kézzel ott ügyesen túrt szemétben, A teremtő éppen nem figyelt, őhelyette is néztem. Bújtam a földbe, bódé mögébe, Somlai Margit, nem én, Nem én teremtem, nincs hozzá kedvem, Ezt a világot, nem én. Somlai Margit, láttam én, talált egy fél pár kesztyűt, És vele örültem lesben ott, hogy a teremtő enyhült. Bújtomban szurkoltam: Istenem, Istenem és teremtőm, A kesztyű párját lelje meg, segíts a vén tanárnőn. Ultima ora non datur secunda, A kesztyű párját lelje meg, Add a kezébe teremtőm végre, A végén még más találja meg. Mivelhogy volt ott rengeteg Szemétben túró pára, S minden bódé mögé bebújt Mindnek egy tanítványa. Piacon járva láttam ezt, Láttam, és jól megnéztem, Úgy mondtam el most, úgy, ahogy Volt is ez voltaképpen. https://www.youtube.com/watch?v=RW4pinAXh3s
Wazze
2014. október 14. 19:53
A hörcsög jelenti: siker siker hátán...
Ángyán Páván
2014. október 14. 19:27
Még nyoma sem volt a Fidesznek, amikor a Bibó Szakkollégiumban énekeltem egy este. Utána boroztunk, aztán jött egy szakállas fiú, hogy énekeljünk még Cseh Tamást. Mondtam, azt már énekeltem ma eleget, inkább katonadalokba kezdjünk. Egy másik, a nagy bajuszú, jó kis pápai pálinkát hozott. Előtte az ország térképe fölött arról beszélgettek, hogy milyen régiókat kellene kialakítani. Lenyűgözött, hogy vannak ilyen népek, akik gondolkodnak, a jövőn töprengenek. - A katonadalokat is tudták? - Csak az első versszakokat. Én valamivel többet, de még így sem az összeset. Erre jött a szakállas, hogy ezekből lemezt kell készíteni. Ez volt Orbán Viktor. Mondtam neki, arra képtelen vagyok: kutatást, gondos szerkesztést igényel, nagy munka. 1990 után, amikor ott laktak Anikóval a Katona József Színház mellett, szinte naponta összefutottunk. A Pilvaxban ültünk egyszer: akkor is győzködött, hogy kellenének azok a katonadalok lemezen, különben veszni fognak. Harminc éve ugyanis a katonák még énekeltek a teherautón - nyilván nem a Horthy Miklós katonáját -, ma meg már nem. Akkor sem lett semmi a dologból. - A lemez végül megjelent. - Már '98 után megcsörrent a telefonom: közölték, hogy a miniszterelnök úr találkozni szeretne velem. Be voltam rezelve, még korábban is mentem, nehogy elkéssek. Hirtelen elcsendesültek a kávéházban ücsörgő délutáni nénikék. Ebből tudtam, hogy megérkezett. Beszélgettünk, aztán előállt az ötlettel megint: jön a millenniumi ünnepségsorozat, fel kellene már venni azokat a katonadalokat. Egy miniszterelnökkel már nem olyan egyszerű packázni, úgyhogy megcsináltam. - Arra viszont nem tudták rávenni, hogy húsz éve ön olvassa fel a rendszerváltás 12 pontját a tévészékház előtti tüntetésen. Bánja? - Nem. Az azt megelőző években nem készítettünk lemezt Gézával, de Csengey Dénessel megírtuk a Mélyrepülést. Annál már nem akartam politikusabb lenni. Dénesnek köszönhetően viszont nem maradtam ki a rendszerváltásból. Ő vitt le Lakitelekre. Akkorát dobbant a szívem, hogy a mellkasom majd' kiszakadt, amikor hallottam: Kádárról, az oroszokról ilyen hangon is lehet beszélni. Hányan kipusztultak, s nem a legrosszabbak http://youtu.be/8HooDFAPXyQ
Ángyán Páván
2014. október 14. 19:12
Például: felfagyott országút, eső van, hajnali köd Szétzilált estélyi jelmezben el lejt a pár. A frakkszárnyak összegyűrt gombócban, szakadt a nadrág A harisnyakötőben tollszár, a kézben pohár Ez Európát rabolja éppen, búgja az asszony. Ugyan már kedvesem, mit nem mond, kacsint az úr. Hát hol van itt Európa? Nézzen szét, nézzen magába, Itt sár van, és ön van, és én vagyok, szakadatlanul.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!