Megfizettetik Szanyival a Gój Motorosok utaztatását

2014. október 16. 07:14

Az MSZP országos elnöksége arra kötelezi Szanyi Tibort, a párt európai parlamenti képviselőjét, hogy a Gój Motorosok utaztatására elköltött teljes összeget fizesse vissza. Ezt a testület szerdán közleményben tudatta az MTI-vel. Szanyi szerda estére lemondott a DK és az MSZP közös EP-delegációjának vezetéséről is, utódja a ciklus feléig Ujhelyi István.

2014. október 16. 07:14

A hvg.hu szerint Szanyi Tibor szerda este lemondott a DK és az MSZP közös európa parlamenti delegációjának vezetéséről, utódja Ujhelyi István lett. A szocialisták vezető testülete állásfoglalásban határolódott el „Szanyi Tibor ostoba, meggondolatlan, erkölcsileg vállalhatatlan cselekedeteitől, amelyek súlyos károkat okoztak a párt politikai közösségének”. Az elnökség szerint az EP-képviselőt nem mentesíti a következmények alól az, hogy a nap folyamán bocsánatot kért. A bocsánatkérést az országos elnökség szükséges és helyes lépésnek tartja - tették hozzá.

Az állásfoglalásban arra is figyelmeztetik Szanyi Tibort, hogy a kritikus újságírással szemben sem fogalmazhat meg sértő véleményt. Mint írták, az elnökség elvárja, hogy „Szanyi Tibor a jövőben fegyelmezze magát, és semmi olyat ne tegyen, amely ellentétes az általunk közösen vallott értékekkel”. Ellenkező esetben Szanyi Tibor nem számíthat az MSZP közösségének toleranciájára - hangsúlyozták. Az MSZP országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsa délelőtt figyelmeztetésben részesítette Szanyi Tibort a gój motorosok brüsszeli meghívása miatt. Jelezték ugyanakkor: Szanyi Tibor nem sértette meg szándékosan a pártalapszabályt, ezért fegyelmi vétséget nem követett el. Ezután foglalkozott az MSZP országos elnöksége is a képviselő ügyével.

Szanyi Tibor szerda reggel megkövette mindazokat, akik „érzékenységéhez óvatlanul” közelített. Sajtónyilatkozatában a DK kezdeményezéséről, hogy váltsák le az MSZP-DK EP-delegációjának éléről, azt közölte, „teljességgel nyitott” bármilyen újratárgyalásra, de szerinte ez csak úgy lehetséges, ha ki-ki visszaadja az ő vezetésével szerzett tisztségeit.

Az Index szeptember végén számolt be arról, hogy az MSZP EP-képviselője Brüsszelben látta vendégül a gój motorosokat, mert elbukott egy, az áprilisi parlamenti választásokkal kapcsolatos fogadást. Az MSZP-s politikus szeptember 30-án az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, nem lát kivetnivalót abban, hogy meghívta Brüsszelbe, majd uniós képviselői költségkeretéből vendégül látta a Gój Motorosok Egyesület néhány tagját. Szanyi Tibor elmondta, hogy bár valóban elvesztett egy fogadást a motorosok elnökével szemben, a meghívás civilként és családoknak szólt. A csoport 12 fős volt.

Az eset után Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese jelezte, hogy fegyelmi eljárás elé nézhet az EP-képviselő. A DK pedig azt kérte az MSZP-től, hogy váltsák le Szanyi Tibort az MSZP-DK közös EP-delegációjának éléről. Később Szanyi egy brüsszeli sajtótájékoztatón is kapott erről az ügyről kérdéseket, amelyekre válaszolva „patkányújságírásról” beszélt.

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
belga
2014. október 16. 10:47
Hú de nagyon megbüntették. Ez talán az Mszp 1000x beígért megújulásának a kezdete?
ciseaux
2014. október 16. 10:06
"Az állásfoglalásban arra is figyelmeztetik Szanyi Tibort, hogy a kritikus újságírással szemben sem fogalmazhat meg sértő véleményt." Neeeem? Miért nem? Azt is csak a Feri teheti?
Rockpapa
2014. október 16. 10:03
Nem a kedvenc politikusom a Szanyi kapitány,de legalább kilóg abból a szürke MSZP-s tömegből.Nagypofájú,karakteres ürge.És van vér a pucájába,egy karakteres ürge.Újhelyi elvtárs meg egy demagóg, régi vágású, vonalas KISZ titkár típus.Vele biztos nem lesz baj .
Mond te kit választanál
2014. október 16. 09:52
Szőke Ciklon "Szóval, ha a csaló, sikkasztó visszaadja az elcsalt pénzt, büntetlenné válik? Igen ha dúsgazdag vagy zsidó lást Ecclestone Forma 1 királya, aki 99 Millió euroval megváltotta Németországban a börtönbüntetését Guglin rajta van, a bankárt viszont lecsukták "ejupéér" GAZSÁGszolgáltatás
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!