Rövid tüntetésen ünnepelték az internetadó ötletének visszavonását

2014. október 31. 19:47

Fél óráig sem tartott a Százezeren az internetadó ellen Facebook-csoport péntek esti demonstrációja, amelyen az internetadó tervének visszavonását ünnepelték. A felszólalók mindegyike az emberek győzelmeként értékelte, hogy a kormány kihátrált a javaslat mögül.

2014. október 31. 19:47

Győzelemnek nevezték a tervezett internetadó elleni tüntetések szervezői pénteken Budapesten, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezte az új adótípusról szóló javaslat visszavonását. A tüntetők ismét a József nádor téren gyűltek össze. A demonstráció résztvevői megtöltötték a tér nagy részét. A rövid tüntetés ezúttal nem folytatódott vonulással, a beszédeket követően az emberek szétszéledtek.

Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen című, az új közteher ellen szerveződő Facebook-oldal alapítója azt mondta: Orbán Viktor kormányfő most először volt kénytelen beismerni, hogy a többség nem támogatja az „adóját”.

Győztünk!  jelentette ki Várady Zsolt, az iwiw közösségi portál alapítója, majd úgy folytatta, visszaszerezték a hitet, hogy alakíthatják saját országukat. Talán a legfontosabb, ami történet az elmúlt napokban, hogy tömegek fordultak át az eddigi passzivitásból egy aktív állapotba – tette hozzá. Hangsúlyozta: ebben az aktív állapotban kell maradni, mert még „rengeteg dolog van hátra”.

Füzessy Károly diákaktivista hangsúlyozta: a javaslat visszavonása azt jelenti, hogy a civileknek sikerült „visszaszerezniük” a politikát. „Ha összefogunk, nagy dolgokra vagyunk képesek” – fűzte hozzá. Az aktivista ugyanakkor arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy még nincs vége a „feladatnak”, ugyanis minden adó ellen fel fognak lépni, amelyet azért akarnak kivetni, mert a „korrupt adóhatóság, a rossz állapotban lévő nemzetgazdaság bevételekre számít”. Megjegyezte azt is, hogy nincs szükség az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett nemzeti konzultációra, hiszen az már megtörtént, így nem kell elkölteni több száz millió forintot.

A mindössze félórás, a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete elé szervezett megmozdulást a szónok „tüntető ünnepnek” nevezte, amivel arra utalt, hogy a javaslat visszavonása az ellene fellépők közös sikere.

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
asszem
2014. november 01. 14:03
És kinek is továbbították az erdélyi elektronikus médiák TGM-nek az „internet háború egy kanál vízben” akció alkalmával tett felbujtó üzenetét, ha nem a kolozsvári egyetemi diákságnak, akik közül az ilyen megejtésre kerülő budapesti afférok esetére komoly, bármikor bevethető kontingenseket verbuvált össze többek között a liberális Kádár Magorka( doktor-doktor!!!), rendkívül „kislányos” alkat. Babes-Bolyai egyetem tanszékvezetője, akit többek között ilyenkor Betlen János is szívesen fogad néminemű eszmecserére budapesti tévéstúdiójában. TGM-re visszatérve, a nyolcvanas években nemcsak a Ceausescu-i elnyomás miatt menekültek el tőlünk szép számban magyar honfitársaink, hanem annál inkább az okból telepedtek le többen is közülük az anyaországban, hogy ott az oláh szeku irányításával a magyar állam ellen ügyködjenek. És ez folyik most is, a Fidesz ellenes haderő egyik főcsapás mérő mobil csoportját képezi a kolozsvári székhelyű Kelemen vezette rmdsz… akivel OV leült tárgyalni!
asszem
2014. november 01. 13:19
Deja vu érzésem van. Nálunk Erdélyben valamikor 2011 telén átfogó hadművelet indult Basescu leváltásáért. És ki más lehetett a lázadózási gyújtószikra kipattintója, ha nem a marosvásárhelyi vegyipari vállalt, ahol magyar nevű munkás nem kaphat alkalmazást, és amely cég emberanyagát(2.000-kétezer fő) az oláh titkosszolgálatok mindig is felhasználták a város magyarságának sakkban tartására. Ezennel ismét bevettették őket, de most már magasztosabb célok elérésére, Basescu mielőbbi kinyírására. A deklarált mondvacsinált ürügy az volt, hogy Basescu leváltotta Raed Arafat nevű egészségügyi miniszteri rangú államtitkárt. Szerencséjére Basescu már 24 órányi idő alatt fején találta a szöget és visszakozott. Ezzel időlegesen lecsillapodott a Basescu ellenes új szeku irányította sarzsizás, de Basescu azt találta cselekedni, hogy elkezdte szorgalmazni a verespataki bányanyitást, minek az lett a vége, hogy Basescu ellen felfüggesztési eljárás indult Ponta-ék kezdeményezésére, aki akkoriban még a bányanyitás ellen szövegelt. Fordult a kocka, Basescu sarokba szorult és ekkor Ponta elkezdett látványosan ő is a verespataki bányanyitás mellett agitálni. Nem telt el egy-két nap azután, hogy az oláh kormány is szabad utat adott a bányanyitásnak, és Soros alapítványai máris testületileg Bukarest utcáira vonultak, és két nap múlva már tízezres Sorosi védjegyet magukon viselő tömegek tüntettek Bkarest belvárosában Ponta kormány ellen. És a naponta összegyűlni igyekvő tömeg száma napról-napra továbbnőtt, úgyhogy Ponta is azonnal visszakozni kényszerült. Az ügynek még mindig nincs vége, lehet hogy Ponta-nak most az államfői választások alkalmával általa megcélzott államfői széktől kell búcsúznia, valószínűsíthető, Sorosnak tett vállalásának be nem tartásáért! Az internet adó esetében kirobbant mozgolódások során, mintha indigószerűen ugyanazoknak az alapítványoknak az anyaországi féregnyúlványai özönlötték volna el Budapest utcáit. Egy dolog biztos, OV belülről a Fidesz részéről érkezett az a provokációs gyúanyag, amely lángokba borította a magyar fővárost! És még van egy erdélyi összetevője a mostani budapesti hőzöngéseknek: TGM már a megmozdulások másnapján nyilatkozgatni kezdett az itteni oláh tévékben oláh nyelven és egy rendkívül tragikus képet festett le Magyarországról, ahol minden negyedik magyar állampolgár a legalsóbb nyomorhatár alatt tengeti létét. Beszélt az anyaországi OV „diktatúráról” is, de arról már kevésbé szólt, hogy egykori idehagyott hazájában a magyarok miért nem használhatják saját nyelvüket a helyi hivatalokban. Tényleg, Te Jó Ég, hogy mi is van itt! Nem lehetne azt, hogy ezt a szemét TGM-t a magyar állam Gyurcsánnyal együtt elűzze ide Erdélybe bár legalább néhány év erejéig?
Vizitdíjadó
2014. november 01. 11:26
Vona Gábor az amerikai titkosszolgálatot sejti a tüntetők mögött A Jobbik elnöke a Facebookon értékelte az internetadó elleni tüntetéseket – geopolitikai szempontból. „...Tőlünk nem is olyan messze elképesztő tét mellett elképesztő erejű geopolitikai játszma zajlik. Oroszország és az Egyesült Államok folytat félig hideg-, félig forró háborút Ukrajna területén. Ebbe a játszmába keveredik bele egyre jobban Magyarország földrajzi közelsége miatt. Az amerikai titkosszolgálat munkája egyre erőteljesebb és érzékelhetőbb volt az elmúlt hónapokban. A Kovács Béla-ügy már ennek volt a része, amit a Fidesz vagy nem akart, vagy nem tudott értelmezni, és azt csupán a saját választási érdekei mentén igyekezett használni. Nos, most már a Fidesz is tudhatja, igazam volt, amikor azt mondtam korábban: az ukrán konfliktus begyűrűzött Magyarországra is. A civilnek látszó tüntetés mögött tehát minden bizonnyal ott van az amerikai titkosszolgálat, amely igyekszik az oroszokkal is kokettáló kormány pozícióit gyengíteni, de legalább megmutatni neki, hogy nem engedi a csapodárságot. Szinte beismerő erejű volt az a nyugati sajtótámogatás, amit a megmozdulás kapott, valamint az amerikai diplomata személyes jelenléte is önmagáért beszél. A tüntetések további menetét tehát eszerint kell értékelnünk. A Fidesz egyébként magára vethet, mert a magas labdát ő dobta fel a hatalmi gőgjével, a tévedhetetlenségbe merevedett stílusával, a folyamatos csalárdságával, mellyel egyre több embert haragít maga ellen...” Az írás még az előtt került ki az oldalra, hogy Orbán Viktor bejelentette: ebben a formában nem lesz internetadó. http://www.origo.hu/itthon/20141101-vona-gabor-az-amerikai-titkosszolgalatot-sejti-a-tuntetok-mogott.html
tade7
2014. november 01. 10:34
színpadon: a 3 hülye
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!