Heisler szerint Schwezoff lejáratja a zsidó vezetőket

2014. november 10. 11:55

Heisler András szerint a Schwezoff Dávidot a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezetőjének megválasztó többség tévedett és Schwezoff lejáratja a magyarországi zsidóságot. Az ügyvezető igazgató a Dohány utcai zsinagóga beléptetőrendszere kapcsán különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás és sikkasztás gyanúja miatt tett feljelentést.

2014. november 10. 11:55

Schwezoff Dávidnak, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZS) ügyvezető igazgatójának ámokfutása miatt már a magyarországi zsidóság becsülete forog kockán, ezért mennie kell – nyilatkozta Heisler András a Népszava hétfői számában. Előzőleg Schwezoff Dávid különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás és sikkasztás gyanúja miatt feljelentést tett a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszere ügyében. Schwezoff Dávid nem való megválasztott posztjára; van, amikor a többség is téved – fogalmazott a Mazsihisz elnöke. Szerinte a zsidó közélet többsége értetlenül szemléli a BZSH elnökének rombolását és támogatóinak magatartását.

A beléptetésről Heisler András azt mondta, hogy bizonyára lehet hatékonyabban működtetni, idén is mintegy húsz százalékkal sikerült emelni a turisztikai bevételeket, ami önmagában százmillió forintos többletet jelent. A feljelentéssel és Schwezoff Dávid nyilatkozataival ugyanakkor nem ért egyet – tette hozzá –, mert emiatt „ma már mindenki tisztességtelen, sikkasztó, pénzéhes zsidó vezetőkről beszél”. A Mazsihisz elnöke kifejtette, nem érti, mitől olyan magabiztos a BZSH ügyvezető igazgatója. „Talán onnan, hogy erős a kapcsolata Zoltai Gusztávval, a miniszteri tanácsadóval?” – tette fel a kérdést.

Schwezoff Dávid különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás és sikkasztás gyanúja miatt tett feljelentést a budapesti Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszere ügyében. A BZSH szombaton közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a rendszer kiszervezett működtetésével a gyanú szerint különösen nagy vagyoni hátrány érte a hitközséget. Hozzátették, remélik, a lefolytatandó nyomozás is hozzásegíti a BZSH-t, hogy tiszta és átlátható gazdálkodásával a budapesti zsidóság vallási szervezeteként a jövőben jobban koncentrálhasson a hitélet gyakorlására.

A Heti Válasz október 30-ai számában megjelent írás szerint Schwezoff Dávid október 31-ével felbontotta a BZSH szerződését Vadas Verával, a Zsidó Nyári Fesztivált szervező Plaza Szerviz Bt. és a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszerét működtető Aviv Travel Kft. tulajdonosával. A hetilap idézett egy összefoglalóból, amelyet Schwezoff Dávid október elején juttatott el a BZSH közgyűlési tagjainak: az elmúlt években 230-250 ezer látogatót fogadott a Dohány utcai zsinagóga, és az átlagos bevétel személyenként 1273 forintra jött ki, pedig ennél még a nyugdíjas- és diákbelépő is drágább, nem beszélve a 2500 forintos felnőttjegyről. Vagyis a magáncégnek kiszervezett beléptetésből 400-500 millió forintnyi bevételnek kellene származnia, de legfeljebb 300 milliónyi érkezik, azaz „valahol valaki sikkaszt” – olvasható a cikkben.

Kunos Péter, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója kedden nyílt levélben fordult Schwezoff Dávidhoz, és az Aviv Travel Kft.-vel kapcsolatban úgy fogalmazott: amit a BZSH elnöke akar, az „szakmai öngyilkosságnak tűnik”.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2014. november 10. 15:34
Schwezhoffnál nyugodtan asszociálhatunk Iluskára. "Szegény kis árva A patakban Fehér ruháját Mossa , mossa.."
tunde04
2014. november 10. 15:15
nem tisztem ezt a transzvesztita, zsidó, keresztény, ateista, meg mittom én még milyen Schwezoff Dávidot védeni. de most igaza van. miért járatná le a zsidó közösséget, ha százmilliók elsíbolása miatt feljelentést tett? akkor járatná le, ha szemet hunyna a sikkasztás felett. értem én, h heisler egy sértődött ember, de azért nem azt kellene támadni, aki a pénz után nyúl, hanem azt aki azt lenyúlja. vagy esetleg érintett az ügyben Heizler is?
packó_
2014. november 10. 14:20
Képzeljétek, ha mondjuk a katolikus egyház körül lenne ilyen botrány! Hogy ordítanának Heislerék meg Schhezoffék, vagy mi a neve!
kizökkentidő
2014. november 10. 14:15
Kecskére káposztát? http://index.hu/bulvar/2009/09/17/kozismert_pecsi_lopott_2_ezer_eurot/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!