Kinevezték a HVG új főszerkesztőjét

2014. november 17. 15:41

Január 1-jétől Sztaniszláv András lesz a HVG és a hvg.hu főszerkesztője.

2014. november 17. 15:41

Január 1-től közös főszerkesztővel, integrálva folytatja tevékenységét a HVG print és online szerkesztősége. A kiadó vezetője Sztaniszláv Andrást nevezte ki főszerkesztőnek, aki a jövő év elején foglalja el posztját a HVG-nél.

Sztaniszláv András kommunikációs szakember, Bristolból tér haza, ahol az Európa Zöld fővárosa 2015. címet elnyert város vezetésének megbízásából e projekten és a Bristol’s BIG Green Week fesztivál megvalósításán dolgozott. Ezt megelőzően közel tíz éven át a PersonaR Kommunikációs Tanácsadó Kft. vezető partnere volt. Dolgozott egyebek között a Miniszterelnöki Hivatalban a Kormányzati Stratégiai Elemző Központ sajtótitkáraként, a Hamu és Gyémánt Kiadónál lapigazgatóként és kisebb magazinok szerkesztőjeként.

Az új főszerkesztő első nagy feladata a szerkesztőségi integráció megvalósítása lesz. Ezen belül a hetilap és a hírportál stratégiájának összehangolása, a szükséges változtatások végrehajtása, a HVG tartalomszolgáltatási tevékenységének megerősítése, bővítése áll majd munkája középpontjában.

Sztaniszláv András kinevezése a HVG Zrt. új egyedüli tulajdonosának, a Szerkesztőségi Vagyonkezelő Zrt.-nek a határozatával válik hatályossá, amely a múlt héten a tulajdonosok jóváhagyását és a német tisztségviselők távozását követően vette át a kiadó irányítását. A HVG Zrt. egyszemélyes részvénytársaságként működik tovább, vezérigazgatója továbbra is Szauer Péter lesz – írja a hvg.hu.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2014. december 16. 06:33
Régi mondás: ha nem megy a kupi, nem a madámot kell csereberélni...
GV0917
2014. november 19. 16:07
Kösz az infót. éreztem, amolyan megérzés. Nos az almafa termése is hasonló , csak nem pirosban disznó, hanem zöldben...
luga
2014. november 19. 16:07
Apuka?
trendo
2014. november 19. 16:07
Úgy tűnik, még nem tudtok róla semmit, de máris megpróbáljátok befeketíteni :) Ja, a régi fideszes karriergyilkos mó(d)szer :) Igaz, az új pártállamban ezért magas sarzsit lehet kapni (akár miniszterelnök helyettesit is:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!